kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Meddig horgonyoznak le az Y és Z generációs fiatalok egy munkahelyen?

Az OTP Bank felméréséből kiderül, hogy a fiatalok milyen szempontokat vesznek figyelembe munkahelyük kiválasztásakor.

Az Y és Z generációs munkavállalók megtartása egyre nagyobb kihívást jelenthet a vállalatok számára az OTP Bank megbízásából készített friss felmérés szerint. A két korosztály válaszadóinak 46 százaléka folyamatosan nyitott szemmel jár, hátha adódik az éppen aktuálisnál jobb munkalehetőség. Az álláskeresési eszközök bővülésével manapság ráadásul jóval könnyebb dolguk is van a fiataloknak, ha új munka után néznek. Erre a vállalatoknak és kisebb cégeknek is reagálnia szükséges. A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok milyen szempontokat vesznek figyelembe elsődlegesen jövendőbeli munkahelyük kiválasztásakor.

Újra itt az ősz, ami egyet jelent egy újabb iskolaévvel is. Nem csak a diákok számára izgalmas ez az időszak, sok frissdiplomás is ősszel lép be először a munkaerőpiacra. A fiatal munkavállalók hosszú távú megtartása azonban nem könnyű feladat szervezetek, vállalatok számára. Erre mutat rá az OTP Bank megbízásából készült legfrissebb felmérés is. Az Y és Z generációs válaszadók csupán 16 százaléka tudja elképzelni, hogy az aktuális munkahelyén 10 évig, vagy ennél tovább maradjon, viszont csaknem kétszer ennyien gondolják úgy, hogy esetükben erre nagyon kicsi esély. Az eredményből a munkaerőpiaci mobilitás további növekedésére lehet számítani, amit az is alátámaszt, hogy a két korosztály válaszadóinak 46 százaléka szerint az álláskeresés egy állandóan aktív tevékenység; mindig nyitott szemmel járnak, hátha adódik egy jobb lehetőség.

Felmérésünkből az derült ki, hogy a fiatalok szerint ma elsődlegesen azért van könnyebb dolguk álláskeresőként, mert jóval több felületen találkozhatnak hirdetésekkel, akár akkor is, ha éppen nem keresnek aktívan munkát. Bár 90 százalékuk az állásközvetítéssel foglalkozó portálok hirdetéseit böngészi, ha munka után néz, de nem feltétlenül regisztrálnak rájuk, viszont az idősebb generációknál aktívabb a jelenlétük a közösségi médiában, ahol gyakrabban is érik el őket a nekik szóló hirdetések” - mondta el Bertalan Imre, ügyvezető igazgató, az OTP Bank HR vezetője. „Ehhez a megváltozott környezethez az OTP Bank is alkalmazkodott: különféle toborzási platformokon vagyunk jelen online és offline is, hogy hatékonyan és célzottan érjük el a potenciális munkavállalókat.”

A felmérés arra is rávilágított, hogy az 1980 után született nemzedékek számára a lehetséges munkáltatók kiválasztásakor az elsődleges szempont a biztos megélhetés, vagyis a versenyképes fizetés (97 százalék), azonban ez ma már nem feltétlenül elég a sikeres megtartáshoz. A fiatalok preferencialistájának második helyén a belső képzések lehetősége szerepelt, amit 77 százalékuk tart fontosnak. A válaszadók majdnem ugyanilyen arányban részesítették előnyben a stabil hátterű cégeket, illetve azt, hogy a cég modern és folyamatosak a fejlesztések.

A hazai piac egyik legnagyobb szereplőjeként szeretnénk munkavállalóinknak perspektívát nyújtani a jövőre nézve. A versenyképes bérezés mellett az OTP Banknál azt is fontosnak tartjuk, hogy munkatársaink belső képzéseinkkel folyamatosan fejlődhessenek” - tette hozzá Bertalan Imre.

Ha azonos fizetést kínáló cégek közül kell választani, akkor az Y és Z generáció számára három tényező a leginkább meghatározó: a munkába járásra fordított idő rövidsége (76 százalék), a fejlődés, azaz a belső képzések és a gyors előrelépés ígérete (66 százalék), és az alkalmankénti home office lehetősége (40 százalék).
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk