kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Kósa szerint a 65 év felettiek nem pihenni, hanem dolgozni szeretnének

A nyugdíjas szövetkezeti szakmai napok debreceni fórumán mondta Kósa Lajos, hogy a 65 éven felüliek már nem pihenni akarnak, a kutatások szerint szívesen vállalnának munkát, de nem szeretnék elveszíteni a nyugdíjat. Kifejtette, a társadalomnak szüksége van aktivitásukra, élettapasztalatukra, megbízhatóságukra - írja az MTI.

images

images

Kósa Lajos, a nyugdíjas szövetkezetekről szóló törvény előterjesztőjeként, elöljáróban felidézte: 2017. július 1. óta van lehetőség bejegyezni a nyugdíjas szövetkezeteket, mindig közérdekű nyugdíjas szövetkezetekről van szó, amelyek speciális szövetkezeti formát jelentenek.

Bejelentette: eddig 98 nyugdíjas szövetkezetet jegyeztek be a bíróságokon, több pedig bejegyzés alatt áll. A tagság létszáma 20 ezer. Az önkéntesség, a rugalmas munkavégzés mellett a mindössze 15 százalékos személyi jövedelemadó is vonzó az érdeklődők számára, a vállalkozások pedig munkatapasztalatuk, aktivitásuk és megbízhatóságuk miatt szívesen fogadják a nyugdíjasokat. Kósa szerint "nem tehertétel a 2,7 millió nyugdíjas, hanem lehetőség a társadalom számára".

Komolay Szabolcs, Debrecen szociális, oktatási és kulturális ügyekért felelős alpolgármestere bejelentette, a városban 32 500 nyugellátásban részesülő idős ember él, akiknek minden támogatást megadnak a nyugdíjas szövetkezetek megalapításához. Meggyőződését fejezte ki, hogy a nyugdíjasok munkabírására, szakértelmére és tapasztalatára szükségük van a vállalkozásoknak.

Turi Dénes, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége - KÖZÉSZ - elnöke az eddigi tapasztalatok összegzéseként elmondta, túl azon, hogy a nyugdíjasok munkavégzése fegyelmezett, a szövetkezetek tagjai közösséget is építenek.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége - VOSZ - főtitkára piaci szempontból tekintve azt várja, hogy a nyugdíjas szövetkezetek egészséges kiegészítő elemként enyhíthetnek a munkaerőgondokon, de alapjában nem oldhatják azt meg. Jelenleg 200 ezer ember hiányzik a munkaerőpiacon, ennyi álláshely van az üzleti szférában. A 14-64 éves korosztály pedig évente 40 ezerrel csökken, ezt a problémát kell orvosolni - állapította meg a főtitkár. A VOSZ hazai forrásból akarja pótolni a hiányzó munkaerőt, s ehhez remekül illeszkednek az önkéntességen és rugalmas munkavégzésen alapuló nyugdíjas szövetkezetek - fűzte hozzá.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek