Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Németország: további ágazatokat vonhatnak be a minimálbérbe

Angela Merkel német kancellár "nyitott" arra, hogy újabb gazdasági ágazatokat vonjanak a minimális munkahelyi feltételeket előíró törvény hatálya alá, miután a nagykoalíciót alkotó CDU és a szociáldemokraták megállapodtak, hogy januártól a postai dolgozókra is kiterjed a minimálbér.

- Ha márciusban újabb ágazatok jelentkeznek, hogy ők is felvételüket kérik a törvény hatálya alá, akkor azt megvizsgáljuk - mondta a kancellár vasárnap a Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozva.

A szociáldemokraták tíz további ágazat felvételét szeretnék. Véleményük szerint a minimálbér továbbra is "a központi reformtéma", de Merkel azt mondta: - Nem akarjuk, hogy az állam állapítsa meg a béreket, ez a kollektív szerződést kötő partnerekre tartozik, ha a foglalkoztatottaknak több mint a felét le tudják fedni.

A Der Spiegel hírmagazin szerint az EU-bizottság mint versenyfelügyelet aggódik, hogy a német postai minimális órabér, amely jövőre 9,80 euró lesz, nehéz helyzetbe hozza a külföldi versenytársakat. A német kancellár maga is hangsúlyozta, hogy "óvatosnak kell lennünk, nehogy a minimálbér miatt munkahelyeket veszítsünk a külföld javára".

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk