kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Ezek lehetnek a 2018-as év irodái

Idén több mint 160 nevezés érkezett Az Év Irodája Versenyre, ezekből kerülnek ki 2018 díjnyertes irodakialakításai, fejlesztései is. A legtetszetősebb irodák, közösségi terek és ingatlanfejlesztések kiválasztására közönségszavazás indult, ami január közepéig tart. A verseny és az ehhez kapcsolódó rendezvények nem csak a legfrissebb irodatrendekre mutatnak rá, de a hazai cégek ezeket a munkaerőhiány megoldásával kapcsolatos tapasztalatcsere fórumaként is használják.

“A nemzetközi kutatások két dologra mutatnak rá. Az első, hogy a millenniumi nemzedék, azaz az Y és az Z generáció a fizetés mellett az irodát tartja a legfontosabb szempontnak a következő munkahelyük kiválasztása során. A másik tanulság, hogy az 'office branding' olyan új fogalom, amit 5 éven belül minden munkáltatónak meg kell tanulnia.” - mondta el Fodor Dániel, Az Év Irodája Verseny projektvezetője.

Az Év Irodája Versenyre idén több mint 160 nevezés érkezett. A beérkezett pályázatokat online közönségszavazás során lehet értékelni azevirodaja.hu oldalon. Bár a végleges döntést egy független, ingatlanpiaci szakemberekből álló zsűri hozza meg, akik a közönségszavazást követően a helyszíni bejárások során megtekintik az irodákat és értékelik a pályázatokat. A verseny végkimenetelét a közönség véleménye is befolyásolja, hiszen egy-egy nevező értékelésében a beérkezett szavazatok 10 százalékos súlyt képviselnek.

A verseny az elmúlt 9 évben a legjobb munkahelyi minták igazi gyűjtőhelyévé vált, ahonnan azok a bérlők, vállalatok meríthetnek inspirációt, akik új irodába költöznek, új munkakultúrát szeretnének megvalósítani, és akik a legjobb szakembereket szeretnék magukhoz csábítani, megtartani.

A szervezők két díjátadó eseményen hirdetik ki a győzteseket. Az irodai és dizájn díjakat 2019. február 20-án az OfficeUP irodatrend konferencia keretében adják át, ahol a verseny résztvevői, az érdeklődő HR-, iroda- és projektvezetők tapasztalatcsere mellett a legfrissebb trendekről is tájékozódhatnak. Az ingatlanszakmai kategóriák győzteseit pedig február 21-én a Real Estate Awards gálaesten hirdetik ki.

Idén ezekben a kategóriákban lehet szavazni a nevezőkre:

● Az Év Irodája,
● Az Év Közösségi Tere,
● Az Év Új Ingatlanfejlesztése,
● Az Év Facility Management Cége,
● Az Év Property Management Cége,
● Az Év Asset Management Cége,
● Az Év Tanácsadó Cége,
● Az Év Ingatlanpiaci Személyisége.
● Az Év PropTech Megoldása,
● Az Év Finanszírozó Cége,
● Az Év Fejlesztő Cége.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk

Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét

Egy jelentés szerint az 1990-es évek óta most emelkedett az eddigi legmagasabb szintre a munkaerőpiacot hosszú távú betegség miatt elhagyó emberek... Teljes cikk