Szerző: Berta László
Megjelent: 6 éve

„1 milliót fizetek egy jó műszakvezetőért”

Akkor ideális a kapcsolat egy képző cég és a HR között, ha az előbbi iránt megvan a szimpátia, amikor a HR nyugodt szívvel „leengedi” a gyártósorra, hogy foglalkozzon a munkatársakkal. Ujváry András trénerrel és szupervízorral, az Exline és a Man at Work partnerével beszélgettünk arról, hogyan állítják tudásukat a HR szolgálatába. Ujváry András előadóként vesz részt a szeptemberi agroHR konferencián.

A gyártásban otthon van, elsősorban a képzés területén. A gyártó cégek világában is magas a fluktuáció. Elmondaná, hogy milyen most a helyzet?

A helyzet csak fokozódott. Jól mutatja, hogy egy gyár vezetője pár napja azt mondta nekem: „András, ott tartok, hogy már 1 milliót is megadnék, ha valaki hoz nekem egy jó műszakvezetőt...” Egy másik jellemző, hogy a dolgozókra is óriási nyomás nehezedik a munkaerőhiánytól, ami könnyebbé teszi a konkurenciának az elcsábításukat egy kis „ráígéréssel”. Persze van olyan ajánlat, amit senki nem tud visszautasítani, de mi azt állítjuk, hogy ha egy cég áldoz a műszakvezetői fejlesztésére, aránylag költséghatékonyan enyhíteni tud a munkaerővel kapcsolatos problémáin. Személyesen tapasztalom munkám során, hogy egy jól eltalált képzés mekkora segítséget adhat a műszakvezetőknek a fizikai dolgozók megtartásában, és közben olyan vezetői képességeket tudnak szerezni, amelyek hatékonyabbá teszik őket a munkában, és nem utolsósorban élhetővé teszik a munkahelyi mindennapjaikat.

Hogyan tudnak képzéssel segíteni abban, hogy a fizikai dolgozók és műszakvezetők hatékonyabban működjenek együtt?

A legtöbb problémát tapasztalatom szerint a nem megfelelő célkitűzés és számonkérés jelenti. Nem úgy születünk, hogy ezt tudjuk, ezt mindenkinek meg kell tanulni. Ennek megfelelően a műszakvezetők képzésével és munkájuk szakértő utánkövetésével el lehet érni, hogy csökkenjen a közöttük lévő konfliktus, konstruktívvá váljon a kapcsolatuk.

Minden szervezetnek van valamilyen kultúrája, kérdés, hogy ez mennyire tudatos vagy esetleges. Miért fontos a tudatos építkezés?

Egy gyártó cég esetében nagyon fontos a műszaki kultúra építése mellett a humán kultúra fejlesztése. A fegyelem persze nem csökkenhet a balesetveszélyes környezet miatt, ám az emberséges bánásmódot most már nem spórolhatja meg senki.

Mely elemek azok, amelyekre mindenképpen figyelni kell a kultúra kialakításnál?

Az emberi oldalra fokozottan oda kell figyelni. A gépekre vonatkozó tudás mellett az emberek ismeretére is szánjanak energiát, különben fejre áll a termelés.

A HR hogyan állhat ennek az élére?

Az első lépés a termelés és a HR megegyezése, hogy például az oly gyakori egymásra mutogatás helyett elinduljanak a közös problémáik megoldása felé.

Milyen az ideális kapcsolat egy külső képző cég és a HR között?

Egy képző cég kizárólag az említett megegyezés után képes hatékonyan belépni a folyamatba. A képzési programok sokszor elég hasonlóak, szerintem akkor ideális a kapcsolat egy képző és a HR között, ha az előbbi iránt megvan a bizalom és a szimpátia. Azt tudom tanácsolni a HR-eseknek, hogy elsősorban az ajánlatot adó embert és kollégáit figyeljék és csak másodsorban az ajánlatban szereplő képzési programot.

Az agroHR konferenciát 2018. szeptember 25-én tartjuk a Müpában. A programról itt tájékozódhat.
A konferencia Agroinform és a HR Portal szervezésében valósul meg.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk