kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Tízéves mélyponton az euróövezeti munkanélküliségi ráta

A piaci várakozásokkal összhangban több mint tízéves mélyponton stagnált a munkanélküliségi ráta az euróövezetben a tavalyi év utolsó hónapjában - írja az MTI.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kiadott jelentés szerint az euróövezet 19 tagállamában a munkanélküliségi ráta szezonális kiigazítással 7,9 százalékon állt decemberben, csakúgy mint novemberben. Az Európai Unió 28 tagállamában a novemberi 6,6 százalékon tartotta magát decemberben is a munkanélküliségi ráta.

Egy évvel korábban, 2017 decemberében az euróövezetben 8,6 százalékon, az EU-ban 7,2 százalékon állt a mutató.

A novemberi és decemberi munkanélküliségi ráta értéke az euróövezetben 2008 októbere óta, az EU-ban pedig az uniós statisztikák készítésének kezdete, 2000 januárja óta a legalacsonyabb szinten állt.

Decemberben 16 millió 306 ezren voltak munka nélkül az Európai Unióban, ebből 12 millió 919 ezren az euróövezet tagországaiban. A novemberivel összevetve a munkanélküliek száma az EU-ban és az euróövezetben egyaránt 75 ezerrel csökkent. A 2017. decemberivel összevetve az EU-ban 1 millió 533 ezerrel, az euróövezetben pedig 1 millió 174 ezerrel fogyatkozott a munkanélküliek száma.

Az egy évvel korábbihoz képest minden uniós tagállamban csökkent a munkanélküliségi ráta Franciaország kivételével, ahol 9,1 százalékon stagnált a mutató.

A legnagyobb csökkenést Görögországban mérték, 21,0 százalékról 18,6 százalékra (októberi adatok) esett a mutató. Spanyolországban 2,2 százalékponttal 14,3 százalékra, Horvátországban pedig kereken 2 százalékponttal 7,7 százalékra mérséklődött a ráta.

A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát decemberben is Csehországban regisztrálták, 2,1 százalékost, majd Németország következik 3,3 százalékkal, Lengyelország 3,5 százalékkal és Hollandia 3,6 százalékkal.

Magyarország esetében az Eurostat statisztikájában a novemberi az utolsó adat: 3,7 százalékon állt a munkanélküliségi ráta, csakúgy, mint az előző két hónapban. Novemberben az unión belül ez az ötödik legjobb érték volt. Egy évvel korábban, 2017 novemberében még 3,9 százalékon állt a munkanélküliségi ráta Magyarországon.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk

Munkaszüneti nap lesz a választások napja, hogy mindenki el tudjon menni szavazni

Az észak-macedóniai parlamenti és elnökválasztás napjait munkaszüneti nappá nyilvánította a szkopjei kormány - közölte a Vesti.mk szerdán. Teljes cikk