kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Deutsch: a 2018/19-es tanév végére minden iskolában lesz szélessávú internet

Legkésőbb a 2018/19-es tanév végére Magyarország minden köznevelési, szakképzési intézményébe eljut a szupergyors internetszolgáltatás a nagy sávszélességű adatátviteli lehetőséget biztosító kapcsolaton keresztül, valamint az épületen belüli wifi-rendszerek is kiépülnek - írja az MTI.

Az Alba Innovár digitális élményközpontot bemutató sajtóeseményen Deutsch Tamás kiemelte, hogy a fejlesztések hátteret biztosítanak majd a digitális oktatásnak, amihez az alapot a digitális oktatási stratégia adja. A stratégia az oktatás teljes digitálizációját elősegíti, ehhez hasonló kevés van a világban - tette hozzá.

A miniszterelnöki biztos elmondta, hogy a internethálózat fejlesztései már zajlanak. Megjegyezte, ezzel párhuzamosan javítják az intézmények eszközellátottságát is, mert modern eszközök híján nem lehet élményközpontú oktatást megvalósítani. Deustch Tamás közölte, hogy az eszközfejlesztési pályázat eredményhirdetése heteken belül várható, több tízezer digitális eszközt juttatnak el az intézményekbe.

A biztos rámutatott arra, hogy a modern eszközök mellett ugyanannyira fontos a pedagógusok digitális pedagógiai tudásának, kompetenciájának gyarapítása is. Éppen ezért a több mint 130 ezer, köznevelésben dolgozó pedagógus közül 40 ezren már a most induló tanévben képzéseken vesznek részt: a tanfolyamokon laptopot is kapnak, amit használni tudnak majd mindennapi munkájuk során.

Deustch Tamás úgy fogalmazott, hogy a jövő iskolája érdekes és digitális, mert már ma is "digitális bennszülöttek" ülnek a padokban, akiknek "technológiai univerzumban zajló oktatással" lehet élményszerűvé tenni az iskolát.

A szeptemberben nyíló Alba Innovár digitális élményközpontról elmondta, hogy vélhetően az egész országban elterjedő jó gyakorlat lesz, amihez lehetőségeihez mérten a kormány is minden anyagi és egyéb segítséget megad. Hozzátette: első körben a megyei jogú városokban működő, digitálissá váló iskolák munkáját kiegészítő élményközpontok kialakítását támogatják, amelyek létrehozása a piaci szereplők, a civilek és az önkormányzatok részvételével valósulhat meg.

Cser-Palkovics András (Fidesz) Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy az Alba Innovár jól illeszthető a Digitális jólét programhoz. Az élményközpont létrehozásának ötletével a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány kereste meg az önkormányzatot, amely támogatta annak létrehozását. A tervek szerint szeptembertől tanórai keretek között ingyenes programokat kínálnak a város 4-5 ezer diákja számára, részben a város, részben a támogatók jóvoltából.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk