Megjelent: 5 éve

Tanulási agilitás szerepe a digitális transzformációban

A digitális transzformáció egyre gyorsuló mértékben alakítja át életünk szinte mindegyik színterét. Magánemberként gyökeresen más módon fogyasztunk, utazunk, ügyintézünk, dolgozunk, kommunikálunk, mint akár 5-10 éve. A cégek stratégiájában, versenyképességének fejlesztésében, de akár a túlélésében is napról-napra nagyobb szerepet kap a technológia. Munkavállalóként is sokan már most megéljük, hogy a tegnap megszerzett tudásunk ma egyszerűen kevesebbet ér, „elolvad” és nem mindig segít az aktuális kihívások megoldásában. Közben azt is érezzük, hogy holnapra már nem is lesz elég ahhoz, hogy versenyképesek maradjunk a munkaerőpiacon. Mit tegyen ebben a helyzetben a HR és a munkavállaló? És miért a képzés-fejlesztés az egyik sikertényező abban, hogy a digitális transzformációt vállalatként és munkavállalóként veszély helyett lehetőségként tudjuk megélni? Erről kérdeztük Schieszler Tamást a ComeandGrow csapatának tanácsadóját, aki az április 10-én tartandó “Vállalati képzés-fejlesztés a digitális korban” elnevezésű konferencia egyik előadója és egyben szervezője is.


Ön hogyan fogalmazná meg azt, hogy mi az a digitális transzformáció?

Az a történelmi kor, amiben itt és most élünk. A Világgazdasági Fórum azt a kifejezést használja, hogy a negyedik ipari forradalom, aminek az eredménye a Globalizáció 4.0. A digitális transzformáció az a folyamat, ahogy a technológia egyre nagyobb mértékben és egyre több területen elmossa a határokat a fizikai és a digitális világ között, átalakítja azok kapcsolatát. Ennek az eredménye egy olyan világ lesz, aminek a szereplőiként egyre inkább össze vagyunk kötve egymással, nem lineárisan nő a kölcsönös függőségeink száma, és így egyre összetettebben hatunk egymásra. És ennek van egy rendkívül fontos következménye: a komplexitás miatt egyre kevésbé tudunk előre tervezni.

Ezért egyre érzékenyebben és rövidebb ciklusokban kell érzékelnünk, hogy mi változik a környezetünkben és arra egyre gyakrabban kell reagálnunk a működésünk megváltoztatásával. És szerintem minden szinten ez történik. Ezért van az, hogy ebben az új világban az egyik kulcsképesség az adaptivitás - mind társadalmi, szervezeti, HR és munkavállalói szinten is.

Mit gondol, milyen lesz ez a világ a mostanihoz képest?

Hát az attól függ… Ha nem értjük, mi történik, egyre frusztráltabbak leszünk…

Schieszler TamásSchieszler Tamás
Ha megértjük, hogy miért az adaptivitás a kulcs és az mit jelent nekünk a céges stratégiánkban, HR-esként, vezetőként vagy személyesen munkavállalóként, akkor - én azt hiszem - ez egy olyan világ lesz, amiben nagyobb esélyünk van arra, hogy boldogabbak legyünk.

Mert ez az új világ minden szinten, különösen egyénként rákényszerít minket a folyamatos fejlődésre, tanulásra, önmagunk működésének a felülvizsgálatára. Mert egyre több helyzetben kell majd feltenni magunknak a kérdéseket: Mi zajlik itt? Mit csinálok jól ebben a helyzetben? Miben kell változnom? Hogyan tudok változni? És szerintem, ami nagyon izgalmas, hogy ezeknek a kérdéseknek egyszerre kell vonatkozni egyrészt arra, amit csinálunk és másrészt arra, hogy kik vagyunk, hogyan működünk.

És itt van a lényeg! Én abban hiszek, a boldogságunk kulcsa az, hogy életünk folyamán egyre jobban összhangban legyünk a világgal. És ehhez nagyon fontos, hogy folyamatosan fejlesszük a saját működésünket, és különösen azt az oldalunkat, ahogyan viszonyulunk, együttműködünk embertársainkkal.

Mi köze van mindezekhez a tanulási agilitásnak?

Ugye a múltban egyértelműen az volt az általános megközelítés, hogy járd ki az iskolákat, tanuld meg, amit ott tanítanak és így kész szakember leszel. Aztán ahogy a szakmád változik, majd elküldünk - mint munkáltató - továbbképzésekre, tréningekre, hogy azt, amit tanultál, szinten tartsd.

Ennek eggyel fejlettebb változata, hogy adunk neked egy képzési palettát, egy tréningkatalógust, hogy ebből válasszuk ki valamilyen módon lehetőleg közösen - HR, menedzsment és munkavállaló - hogy milyen képzésekre „iratunk be”. Ennek a megközelítésnek van egy óriási hátránya az egyén szempontjából: hogy kiveszi az egyén kezéből a saját tanulásának, fejlődésének „drive”-ját, felelősségét. A digitális transzformációval viszont megérkeztünk oda, hogy a szervezeteknek egyre inkább olyan munkavállalókra van szükségük, akik a saját belső késztetésük alapján tanulnak. Nem csak a szakmát tanulják, hanem önmagukat is, mert ez elengedhetetlen az egyre jobban elvárt minden irányú hatékonyabb együttműködéshez. És azért is van szükségünk arra, hogy ilyen értelemben folyamatosan tanuljunk, mert egyre gyakrabban kerülünk olyan helyzetekbe, amik megoldásához nincs meg a szükséges tudásunk. Nincs más lehetőség, mint ezt ott-és-akkor a helyzettől függően kell megszereznünk. Ezt a képességet értjük tanulási agilitás alatt.

És itt még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a tanulásba a szakmai ismeretek megszerzésén túl értsük bele mindig a környezettünkkel való együttműködés képességének tanulását is. Ez az utóbbi aspektus egyre jobban felértékelődik.

Vállalati képzés-fejlesztés a digitális korban
Tréningkatalógus helyett tanulási kultúra címmel konferencia a Magnet Közösségi Házban 2019. április 10-én. Program és jegyinformációért kattintson!

Mit tehet egy szervezet a tanulási agilitás fejlesztéséért?

Hát azt, hogy a tanulási kultúra kialakítását stratégiai szintre emeli. Nem eseti tréningekben, képzésekben gondolkozik, hanem abban, hogy milyen módon tud kialakítani egy olyan kultúrát, ahol a folyamatos önképzés az egyik legfontosabb érték. A fókuszt egy nyer-nyer szemlélet kialakítására helyezi, hogy mind a vállalat, mind a munkavállaló közös fejlődését az „alulról-felfelé drive-olt” tanulás mozdítja elő. Azt gondolom egy mai vezető vagy egy HR-s számára ez az egyik legszebb feladat. Hiszen mivel minden cég és minden ember egyedi, nincsenek általános receptek, csak eszközök, amikből építkezhetünk. Minden szervezetnek keresztül kell mennie azon a küzdelmes úton, ahogy létrehozza a saját, egyedi, rá jellemző, nála működő tanulási kultúrát. Muszáj végig mennünk ezen az úton, mert ezt követeli meg tőlünk az új digitális világ. De érdemes is végig mennünk, mert ez ad egy olyan nyomást, ahol a munkavállalóként - és itt hangsúlyosan beleértve a vezetőket is - egyre többet tudunk megvalósítani a bennünk rejlő emberi potenciálból.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk

Iskolapadba ültetheti a vezetőket a mesterséges intelligencia forradalma

A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt.... Teljes cikk

Pánik és potenciál: Mit tanultak a dolgozók a mesterséges intelligenciáról 2023-ban?

A mesterséges intelligencia eddig is jelentős hatással volt a munkánkra, és a jövőben is komoly változásokat eredményezhet. Lássuk, milyen... Teljes cikk