kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A támogatások hatékonyabb elosztását ígéri az új kis- és középvállalkozói stratégia

Hatékonyabbá teszi a magyar tulajdonú cégek megerősítését szolgáló források felhasználását a kormány új kis- és középvállalkozói (kkv) stratégiája - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az Origo hírportálnak nyilatkozva.

György László a cikkben úgy fogalmazott, a magyar tulajdonú vállalkozások eredményessége elengedhetetlen alapfeltétele a fenntartható gazdasági növekedésnek, a magyar családok tovább javuló életminőségének. Kiemelte, az új stratégia egyszerre jelenti a már meglévő keretek összehangoltabb felhasználását, újabb források rendelkezésre bocsátását és a 2021-től kezdődő uniós költségvetési ciklus gazdaságfejlesztési irányainak kijelölését.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kifejtette, tavasszal több mint ezer vállalkozót és szakmai szövetséget kérdeztek meg a magyar kis- és közepes vállalkozások helyzetéről, a párbeszéd során pedig világossá vált: a kkv-k egységes intézményi keretet és a jövőt minden eddiginél jobban értő, célzott intézkedéseket várnak, amelyek valós segítséget nyújtanak a változó környezethez történő alkalmazkodásban.

Fontosnak nevezte, hogy megbecsüljék azokat a vállalkozókat, amelyek nagy növekedési potenciállal bírnak és Magyarországon terveznek. "Ők ugyanis a mi leendő magyar multijaink" - fogalmazott. Emellett meg kell erősíteni a stabilan működő, sok embernek munkát adó vállalkozói kört, amelyik az elmúlt években sokat tett azért, hogy a magyarok életszínvonala emelkedjen - közölte.

Hangsúlyozta, a tehermentesítés a vállalkozóbarát intézményi környezet megteremtését jelenti, amelyben a vállalkozóknak lehetősége van kizárólag az üzleti tevékenységükre koncentrálni.

Ennek megfelelően a stratégia hét pillére olyan területekre terjed ki, mint a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet megteremtése, az e-kormányzás, a kkv-k innovációs és digitalizációs teljesítményének erősítése, a tudásátadás megkönnyítése, a finanszírozáshoz jutás, a nemzetköziesedés és a generációváltás támogatása - sorolta.

Az államtitkár kijelentette, abban mindenki egyetért, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások nemzeti tulajdonban tartása érték. A jövő emellett megkérdőjelezhetetlenül zöld, high-tech és magyar, az ezzel járó változásokhoz pedig a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak is alkalmazkodniuk kell - tette hozzá.

origo.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk