Megjelent: 17 éve

Nő az erdélyi költségvetési alkalmazottak bére

Az erdélyi szakszervezetek a kormányzati tárgyalásokon sikeresen küzdötték ki az idei béremelést a költségvetési alkalmazottak részére, akik közül lesz, aki 23 százalékos bérnövekményt is kaphat idén év elejétől.

Átlagosan 3 százalékkal növelik idén a költségvetési alkalmazottak bérét - adta hírül a román sajtó. A kabinet döntése nyomán az oktatásban, egészségügyben dolgozók, illetve a bírósági kisegítő személyzet, a köztisztviselők, valamint a számvevőszék alkalmazottai januártól 5 százalékos béremelésben részesülnek.

A katonák 14,5, a diplomaták 2,5 százalékos bérnövekményt kapnak januári bérkifizetésüktől, majd azt követően áprilisban is további 2 százalékkal növelik bérüket. Az erdélyi szakszervezetek törekvései nyomán sikerült azt is elérni, hogy októbertől a pedagógusok 15, az egészségügyi alkalmazottak 14, a bírósági kiegészítő személyzet pedig további 12 százalékos béremelésben részesülhessen. A köztisztviselők, valamint a számvevőszék alkalmazottai 11 százalékos, a diplomaták pedig 8 százalékos bérnövekményre számíthatnak idén év elejétől. A legnagyobb béremelést az oktatásban és az egészségügyben dolgozók kapják: összesen 23 százalékot.

A kormány béremelési döntése csaknem egymillió erdélyi alkalmazottra terjed ki.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk