kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Tájékoztató kampány indul a munkabalesetek csökkentése érdekében

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építőipar 2018-2019-es jelentős kapacitás lekötése miatt, rendezvény- és képzéssorozatot indít a munkavállalóknak és a munkaadóknak egyaránt, az építkezéseken történt súlyos és halálos kimenetelű munkabalesetek számának csökkentése érdekében - írja az MTI.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke hozzátette: az eseménysorozat az ÉVOSZ, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével, valamint az Építő-, Fa-, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségével közösen konzorciumi formában valósul meg. A konzorciumi tagok a projekt elkészítésére a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban 77,56 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyertek.

A programra, amely 2017. szeptember 1. és 2019. február 28. között valósul meg, azért is van nagy szükség, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkavédelmi Főosztályának jelentése szerint tavaly az egész évet tekintve Magyarországon 165 súlyos és halálos munkabaleset történt, amiből 21 halálos és 23 súlyos baleset az építőipart érintette. Ráadásul már idén januárban is történt 2 halálos munkabaleset az ágazatban - fejette ki Koji László.

Arról is beszámolt, hogy a program első részében - amely már lezárult - felmérték az ágazat munkavédelmi, munkaegészségügyi helyzetét. Az ÉVOSZ szerint nem a szabályozással van probléma, hanem azzal, hogy a vállalkozások főleg a kisebb cégek nem ismerik és nem tartják be az előírásokat. Koji László megjegyezte, Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 92 ezer építőipari vállalkozás működik, ezek 96 százaléka 10 embernél kevesebbet foglalkoztat.

Közölte, a program résztvevői a felmérésekből szakértők segítségével készített tájékoztató, oktató anyagokkal kívánnak javítani a vállalkozások és munkavállalók munkavédelmi, munkaegészségügyi ismeretein. A tájékoztatókat egy 12 állomásból álló országos rendezvény sorozaton (egyebek mellett Kecskeméten, Debrecenben, Győrben) mutatják majd be, illetve képzési napokat is tartanak. A sorozatot május-júniusban és szeptember-októberben szervezik.

A szakszövetség elnöke arra is rámutatott, hogy az elmúlt két évben 20 ezer emberrel bővült az építőiparban foglalkoztatottak száma. Közöttük pedig nagy számban vannak tapasztalattal nem rendelkező betanított munkások, vendégmunkások (számuk nem éri el a 3 ezret) és a munkaerőpiacra visszatért nyugdíjasok.

A helyszínen kiadott közlemény szerint az építőipar jelenlegi szerződésállományát tekintve a következő két-három évben jelentősen nő az építőipari termelés, így a 2017-ben elért 2494 milliárd forintos termelés az idén 2800 milliárd forint körülire emelkedhet. Ez a gyors növekedés komoly kihívást jelent a munkaerő szempontjából, hiszen egyre több jól képzett szakemberre lenne szükség.

A kapacitásleterheltség és a munkaerőhiány miatt az építőiparban megvan a veszélye annak, hogy emelkedni fog a munkahelyi balesetek száma. A munkaerőhiány következtében foglalkoztatott időskorúak, külföldi munkavállalók és alacsony képzettségűeknél pedig magasabb a munkahelyi balesetek kockázata - olvasható a közleményben.

A szakszövetség elnöke az EUROSTAT 2017. januári adatait ismertetve elmondta, az Európai Unió 28 országának 100 ezer munkavállalóra számított halálos kimenetelű munkabalesetek előfordulásának gyakorisága 2015-ben Máltán volt a legmagasabb (17,94), ezt követte Litvánia (15,54), Magyarország a hatodik lett a sorban 10,98-as eredményével. A legkevesebb baleset Hollandiában és Svédországban (1,5) történt - tette hozzá.

Koji László szólt arról is, hogy a program lépéseiről, az ágazat munkavédelmi állapotáról, illetve az egyes eseményekről az érdeklődők a www.nincsbaleset.hu oldalon olvashatnak bővebb tájékoztatást.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk