Megjelent: 5 éve

Átalakítanák a tanári képzést

A kormány tervei szerint a a pedagógusképzésben korábbra hoznák a gyakorlati tudás átadását, az egy év összefüggő iskolai tanítási gyakorlatot, a PDSZ elnöke szerint ez nem lesz elég ahhoz, hogy a munkaerőhiányt enyhítsék - számol be róla az inforadio.hu.

Szűcs Tamás a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint 30 százalékkal kevesebb a tanár, mint amire szükség lenne, gyógypedagógusból 500 kellene. "100 jelentkezőből 26 marad a pályán hosszabb távon" - mondta Szűcs a rádióban.

Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár a rádióban arról beszélt, hogy látják a tanárképzés erősségeit és hiányosságait.

Az államtitkár szerint a képzés 2013-as átalakítása miatt választják többen a tanári pályát mint korábban. Azt szeretnék, ha még többen választanák ezt a szakmát, ezért hozták létre a Klebelsberg-ösztöndíjat, amit most kibővítenek a gyógypedagógusokra is.

Az oktatásirányítás jelenleg vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a tanítóképzésbe is kiterjesszék az ösztöndíjrendszert.

inforadio.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk