Megjelent: 5 éve

Ismét ösztöndíj pályázatot hirdet a Diákhitel Központ

Az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ negyedik alkalommal hirdeti meg Ösztöndíj Pályázatát minden olyan 45 év alatti, kiemelkedően teljesítő, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistának, főiskolásnak, aki hatályos Diákhitel szerződéssel rendelkezik. A szakmai teljesítményen kívül a közéleti tevékenység és sport eredmények is plusz pontot érnek. A meghatározott szempontrendszer szerint kiválasztott 10 győztes pályázó a 2019/20-as tanévben összesen 700 ezer, vagyis 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.

A pályázati jelentkezés feltétele a magyar állampolgárság, illetve két lezárt félévben a legalább 4,00-es korrigált kreditindex is. Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a Diákhitel szerződés szerződésszámát (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló index-másolatot, illetve a plusz pontokat igazoló dokumentumokat. A Diákhitel Központ 2019. május 6-ig várja a hallgatók jelentkezését.

A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, a Diákhitel Szakmai Grémium értékeli, és javaslatot tesz a nyertesekre, az objektivitást szem előtt tartó értékelési szempontrendszer alapján. A Diákhitel Szakmai Grémium tagjai: dr. Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, Szvetelszky Zsuzsanna, szociálpszichológus és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.

A Diákhitel Központ tavalyi pályázati kiírására több mint 130 hallgató küldte el jelentkezését. Az ösztöndíjasok között szociológust, fizikust, geográfus hallgatót, vidéki és fővárosi, első-és másoddiplomást is díjazott a szakmai bizottság. A nyertesek közül többen Köztársasági vagy Erasmus Ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társ- vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői voltak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk