Megjelent: 5 éve

Dr. Beck György lett a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnöke

A Vodafone Magyarország elnöki tisztét hét éve betöltő Dr. Beck Györgyöt választották a megújult Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnökévé - írja a mmonline.hu.

A Vodafone Magyarországnál Dr. Beck György hét éve tölti be az elnöki tisztet, előtte 2010-től 2011-ig elnök-vezérigazgató, 2007 és 2010 között pedig vezérigazgató volt a vállalatnál - írja a lap.

A matematikus végzettségű szakember immár 40 éve vesz részt nagy hazai és nemzetközi informatikai- és távközlési vállaltok munkájában. Szakmai munkája mellett számos társadalmi feladatot is ellát: társelnöke a VOSZ-nak és a Magyar Vízilabda Szövetségnek, valamint oktatója a Corvinus Egyetem mellett a 4 éve alakult SEED - közép-európai vezetőképző intézménynek is.

November 5-től az idén 50 éves Neumann Társaság elnöki tisztségét is a szakember tölti be.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk