Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Taxisok tüntettek az Uber ellen Prágában

Közlekedési káoszt és komoly fennakadásokat okozott - elsősorban a tömegközlekedésben - Prágában az Uber alternatív közösségi személyszállítási szolgáltató elleni taxis tiltakozás - írja az MTI.

A múlt péntek óta tartó, napi néhány órás forgalomlassító tiltakozó akcióban hétfőn több mint 1200 személyfuvarozó vett részt. Míg a hét végén a taxissztrájk nem okozott különösebb gondokat, most a belvárosban torlódások alakultak ki. Ennek legfőbb oka, hogy a korábbi napoktól eltérően hétfőn a taxisok előre nem közölték tiltakozási útvonalukat, s a Moldva rakpartján több helyen a villamossíneket is eltorlaszolták, ami miatt a tömegközlekedés helyenként leállt, a szerelvényeknek útvonalat kellett módosítaniuk, s mindezek által komoly késések alakultak ki - közölte Vít Hofman, a prágai városi tanács szóvivője. Incidensekre a szóvivő szerint nem került sor.

Prágában mintegy 8300 személynek van taxis engedélye, s a legtöbben - mintegy kétezren - pénteken tiltakoztak.

A prágai taxisok szövetsége szerint az Uber alternatív személyszállítási szolgáltatásai törvényellenesek, s azt követelik a város vezetésétől és a kormánytól, hogy tiltsa be ezt a vállalkozást.

A közlekedési minisztérium szerint már készül a közlekedési törvény módosítási javaslata, amely az alternatív taxiszolgáltatásokat is szabályozni fogja. Az Uber csehországi képviselői már a prágai tiltakozó akció kezdetén nyilvánosan jelezték, hogy készek a tárgyalásokra az új szabályozásról.

Az alternatív taxiszolgáltatásokat nyújtó Uber cég három éve jelent meg Csehországban, és tevékenysége már két évvel ezelőtt kiváltotta a taxisszövetség tiltakozását. A lakosság körében az Uber népszerűsége és szolgálatainak kihasználtsága viszont növekszik.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk