kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Idén is elkötelezett a tehetséggondozásban a UPC Direct

Idén folytatódik a tavaly nagy sikerrel indult együttműködés a UPC Direct és a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány között: a műholdas szolgáltató 2018-ban is elkötelezett a tehetséges gyerekek felkarolása iránt, így tíz, az informatika tudománya iránt érdeklődő alsótagozatos diák vehet részt az ADATkaland informatikai műhelyfoglalkozásokon és a tematikus nyári táborban.

images

images

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány idén ünnepli bejegyzésének 10. évfordulóját. A célok az elmúlt tíz évben nem változtak: hátrányos helyzetű családokból érkező, jó képességű gyerekek tehetséggondozása iskolán kívüli programokon keresztül, mivel az iskolák lehetőségei korlátozottak, csak mérsékelni tudják a gyerekek fejlettségében tapasztalható, társadalmi helyzetük által erősen meghatározott jelentős különbséget.

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány és a UPC Direct együttműködésének célja, hogy a szociális hátrányból adódó különbségeket mérsékelje, művészeti, természettudományos és informatikai programjain keresztül a tehetséggondozásra és ezáltal a felzárkózásra adjon lehetőséget.

A 2017/18-as tanévben az alapítvány szervezésében megvalósuló ADATkaland informatikai műhelyfoglalkozásokon és a nyári vakáció alatt megszervezésre kerülő tematikus nyári tábor programjában tíz, az informatika tudománya iránt érdeklődő alsó tagozatos diák vehet részt.

A műhelyfoglalkozás tematikájában hangsúlyt kap a design-logótervezés, a weblapkészítés és a programozás. A szülők és diákok visszajelzései egyaránt az Adatkaland műhelyfoglalkozások szükségességét és sikerességét igazolják. Ezek a jövő generációjának elengedhetetlenül hasznos ismeretanyagok az általános iskola informatika oktatási tananyagában nem jelennek meg. A műhelymunka foglalkozásai során a gyerekek tényleges, gyakorlati tudást kapnak az informatika húzóágazataiból, ez az ismeretanyag motivációt és orientációt adhat a pályaválasztásuk során is.

A 2018 nyarán megrendezésre kerülő Messzehangzó táborok közel 100 hátrányos helyzetű, tehetséges gyermek ingyenes részvételét biztosítják a tehetségnevelő programban. Az idei táborok tematikája a KÖRFORGÁS fogalomrendszere lesz, a pályaműveket is ebben a témában várják majd. A nyári diákakadémia előadói a művészetek, informatika és természettudományok területén elismert tudósok, művészek lesznek. A táborokba való pályázati lehetőség 2018. március 15-e után nyílik meg a 12-16 éves korosztály számára.

A program keretében 2 táborban 30 gyermek táboroztatása, és 20 gyermek informatikai műhelymunkában való képzése zajlik.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk