kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Hiányszakmák oktatása indulhat el a filmalap támogatásával

Nyolc filmes hiányszakma képzése indulhat meg idén a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, amelyre március 1-ig pályázhatnak oktatási intézmények és szervezetek - írja az MTI.

A pályázatokat most először díszletrajzoló, kellékes és világosító szakma képzési programjával is bele lehet nyújtani, de felvételvezető/location manager, naplóvezető, produkciós asszisztens, rendezőasszisztens és vágóasszisztens szakterületeken is várják az oktatási intézmények jelentkezését - olvasható a filmalap pénteki közleményében.

A Filmipari Képzési Program keretében 2016-ban bevezetett pályázati lehetőség célja a magyar filmipar szakemberhiányának hatékony és gyors orvoslása, valamint a filmgyártás versenyképességének biztosítása, és a munkahelyteremtés. A pályázattal, amely figyelembe veszi az aktuális piaci igényeket, magas szakmai színvonalú, intenzív és gyakorlatorientált képzéseket támogatnak.

Különböző oktatási intézményekben eddig 16 szakmában 21 képzés valósult meg, többek között segédoperatőr (focus puller), vágóasszisztens, naplóvezető és storyboard rajzoló. A támogatott képzéseket mintegy 200 fiatal pályakezdő és pályamódosító végezte el, legtöbbjük ma már a filmszakmában dolgozik, jelenleg is 80 fő jár támogatott képzésekre.

A pályázatok benyújtásának határideje március 1., az elbírálás folyamatos, a támogatás szelektív - írja a közlemény.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk