Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Országos útlezárásokat terveznek a rabszolgatörvény miatt

A szakszervezetek a munkakörülmények javítását, ezért a Munka törvénykönyve tervezett módosításának azonnali visszavonását követelik és országos útlezárásokat helyeznek kilátásba.

Minderről a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László beszélt a szakszervezetek szombati, budapesti tüntetésén. Hozzátette: 2019. január 1-jétől két számjegyű béremelést akarnak és azt, hogy visszaadják a cafeteria megszüntetett elemeit. A MaSzSz által szervezett tiltakozó akción a szövetség elnöke bejelentette, a munkaidőkeret emelését és a túlmunkaórák számának jelentős növelését tartalmazó törvénytervezet mielőbbi visszavonása érdekében a munkavállalói érdekképviselet hétfőtől országos útlezárásokat szervez.

A szakszervezeti vezető szerint az országban egy furcsa autoriter kapitalizmus alakult ki, ami elveszi a dolgozók "megtakarításait, jogait, hovatovább az életüket is". Ezt azonban a szakszervezet nem hagyja - mondta Kordás László a tüntetőknek.

Szilágyi József, a Liga Szakszervezetek társelnöke a 36 hónapos munkaidőkeretről és a maximális 400 óra túlmunkáról elmondta: álláspontjuk szerint még törvénnyel sem lehet eltérni az Európai Unió munkajogi irányelvétől, nem lehet szó semmilyen önként vállalt túlmunkáról. A szakszervezet tiltakozik, hogy a munka világát, a jövedelmi viszonyokat döntően meghatározó jogi normákat a kormány érdemi szociális párbeszéd nélkül, egyoldalúan terjeszti az Országgyűlés elé - jelentette ki a Liga társelnöke, aki egyúttal jelezte, hogy a jövőben az olyan kérdések megoldására, mint a munka törvénykönyve tervezett átalakítása, hatékony három oldalú szociális párbeszédre van szükség.
Mezei Tibor, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy az állami hivatalokban dolgozók új jogállásról szóló törvény is arról szól, hogy dolgozzanak többet ugyanannyi pénzért. Hozzátette: az országban általános probléma a munkaerőhiány, de mindkét törvény a munkaidő és a túlórák növelésével akarja ezt a problémát kezelni, de ez nem jó megoldás.

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke úgy fogalmazott: az országgyűlési képviselőket nem érdekli a család még a Családok évében sem, úgy gondolják, hogy 400 túlóra még belefér és elég három év után kifizetni azt. "A magyar szakszervezet cselekvő ereje most pedig az, hogy minden egyes munkahelyen egyenként állunk ellen" - jelentette ki a szakszervezeti vezető. Székely Tamás az országgyűlési képviselőktől azt kérte, hogy bojkottálják a szerdai végszavazást. "Mutassák meg, kik ők, számoljanak el lelkiismeretükkel, mert aki igennel szavaz, saját népét árulja el" - jelentette ki.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk