Megjelent: 6 éve

Meghalt egy férfi munkahelyi verekedésben - Frissített

Egy győri üzem telephelyén alakult ki szóváltás két férfi között, amelynek során egyikük egy késsel megszúrta munkatársát. A dulakodás során az 54 éves férfi egy késsel megszúrta vitapartnerét, majd ezt követően, eddig tisztázatlan körülmények között kiesett az iroda ablakán és életét vesztette - írja a police.hu oldal.

A rendőrségre 2018. február 8-án reggel érkezett bejelentés arról, hogy egy üzem telephelyén verekedés történt, amelynek során egy férfit késsel megszúrtak. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 43 és egy 54 éves férfi munkahelyi konfliktusuk miatt összeverekedtek - írják.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy hat órán át tartó életmentő műtéten esett át a 43 éves férfi, aki jelenleg is életveszélyes állapotban van, az intenzíven ápolják. Nyolc késszúrás érte, amelyek a tüdejét, a szívét és a mellkasi nagyereket roncsolták - tette hozzá.

A Kisalföld friss információi szerint életét vesztette az a 43 éves férfi, akit csütörtökön nyolcszor szúrt meg egy késsel támadója az E.ON győri telephelyén.

police.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk