kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Eltűntek a magyar nyomdászok

A Magyarországot egyre inkább fenyegető munkaerőhiány immár olyan iparágakat is elért, mint a nyomdászoké. Vészesen fogynak a szakemberek részben a nyugdíjazások, a külföldi munkavállalások miatt, de leginkább az utánpótlás nevelés jelenti a legfőbb gondot ezen a területen. Lassan eljuthatunk odáig, hogy nem lesz kit a nyomdagépek mellé állítani, dacára annak, hogy milliárdos nagyságrendű fejlesztéseket hajtanak végre az ágazaton belül.

images

images

Annak érdekében, hogy ez semmiképpen se következzen be a Nyomda- és Papíripari Szövetség akciótervet dolgozott ki, és meghirdette a kifejezetten a fiatalokat megcélzó Print: a TE jövőd kampányt, amely mögé olyan, nyomdagép gyártók is felsorakoztak, mint a Xerox Magyarország Kft.

A hazai GDP 3-5 százalékát megtermelő nyomdai ágazat tartósan 9-10.000 embernek ad munkát Magyarországon, és mellettük még körülbelül 3-4.000 főnek lenne itt lehetősége az elhelyezkedésre. A bérviszonyok rendezésével a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat idei kimutatása szerint már a fizetések is egyre versenyképesebbek ebben a szektorban. Az átlagkereset a számításaik alapján meghaladja a bruttó 242.000 forintot, aminek köszönhetően a nyomdászok a hazai szakmákat összesítő jövedelmi rangsor középmezőnyében találhatóak meg. Ennek ellenére évről - évre kevesebben ülnek be az iskolapadba, hogy ezt a nagy múltra visszatekintő szakmát kitanulják. Oka, hogy az elmúlt bő tíz évben a felnövő generációk elvesztették a kapcsolatukat és az érdeklődésüket a nyomtatott kommunikáció iránt. Ma már annyira a digitalizáció és a mobilizáció határozza meg az életet, hogy a print megoldások egyre kevesebb figyelmet kapnak a köreikben.

A fennálló helyzetet enyhítendő a Nyomda- és Papíripari Szövetség, Print: a TE jövőd elnevezéssel nyomdák, és az olyan gyártók, mint a Xerox Magyarország Kft. támogatásával hosszú távú marketingkampány megvalósításába kezdett, aminek célja, hogy a mai fiatalok valódi képet kapjanak arról, mit jelent napjainkban nyomdásznak lenni. Ennek megfelelően kidolgoztak egy két lépcsős iskolai programot, aminek részeként először a programhoz csatlakozó nyomdák direktben felvették a kapcsolatot a közelünkbe lévő oktatási intézményekkel, majd iskolalátogatás keretében bemutatták a nyomdájukat és az ott folyó sokszínű munkát a tanuló ifjúságnak. Második lépcsőben pedig ezek a vállalkozások élményt adó, helyi szintű nyomdai programok szervezésébe fogtak, ahol arra helyezték a hangsúlyt, hogy a kisebb és nagyobb gyerekek maguk is belelássanak egy nyomda napi folyamataiba, és testközelből kísérhessék figyelemmel a nyomdászok munkáját. A Xerox Magyarország is bekapcsolódott a programsorozatba. Idén nyáron egy csoport 10-15 év közötti gyermekeket láttak vendégül a csepeli digitális nyomdájukban, ahol osztatlan sikert aratva be is vonták őket a munkafolyamatokba.

„Arra törekedtünk az üzemlátogatás során, hogy fiatalok tiszta képet kapjanak arról, mit is jelent ma nyomdásznak lenni. Azt reméljük, hogy a modern, jó felszereltségű nyomdánk bemutatásával több fiatalnak kedvet csináltunk ahhoz, hogy a nyomdai szakmát is komolyan számításba vegyék a jövőbeni pályaválasztásuk során.” - jelentette ki Major András, a Xerox Magyarország nyomdaipari üzletágvezetője. Hozzátette, hogy az ilyen programok ahhoz is hozzájárulnak, hogy az iskolai oktatás kereteit kibővítve friss, naprakész és gyakorlati ismeretekkel bővíthessék tudásukat a gyerekek, illetve a tanárok is.
Az elmúlt időszakban a Print: a TE jövőd kampány mellett a Nyomda- és Papíripari Szövetség saját, 10 hetes tanfolyamokat is szervezett a nyomdagépek kezelőinek képzésére, valamint folyamatosan díjazza a magyar nyomtatott kommunikáció legkiválóbb termékeit, köztük a fiatal tanulók első próbálkozásait is a BEST PRINT HUNGARY verseny elismeréseinek odaítélésével.

A Print: a TE jövőd kampány következő állomásaként a Szövetséggel jövő héten a Budapest Főváros Kormányhivatala által szervezett, a pályaválasztást segítő SzakMÁzz! 2017 kiállításon találkozhatnak a fiatalok és más érdeklődők, ahonnan a Xerox jóvoltából frissen készült, személyre szabott nyomdatermékeket is hazavihetnek. A rendezvény 2017. október 10-11 között a Hungexpo területén található meg, és mindkét napon 9-16 óra között látogatható, a belépés ingyenes.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk