Megjelent: 6 éve

Még mindig kevés lány választja a mérnöki pályát

400 pályaválasztás előtt álló diák látogatta meg a hetedik alkalommal megrendezett Lányok Napját a BME-n, amihez idén már 5 kar csatlakozott. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) oktatási dékánhelyettese szerint még mindig nagyon kevés lány választja a mérnöki szakmát, pedig Németországban már az informatikusok fele nő - írja az eduline.

images

images

"A műszaki területen alulreprezentáltak a lányok, még mindig létezik az a sztereotípia, hogy ez egy fiús szakma, pedig nincs olyan területe, amit a lányok ne tudnának ugyanolyan jól csinálni, mint a fiúk" - mondta Tevesz Gábor az esemény megnyitóján.

"A BME-n átlagosan 30% a lányok aránya, de ez karonként nagyon különböző. Míg hat éve az elsőéves hallgatóknak mindössze 4%-a volt lány, addig tavaly ez már 12%-ra emelkedett" - nyilatkozta a lapnak Dallos Györgyi, a Lányok Napja főkoordinátora.

Globális jelenség, hogy kevés lány választja a villamosmérnöki és az informatikus tanulmányokat, a szervezők azt remélik, hogy az ilyen rendezvények felkeltik az érdeklődést a szakma iránt.

eduline.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk