kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Nyolcvanezer idénymunkás hiányzik

Országosan nyolcvanezer, Tolna megyéből több ezer idénymunkás hiányzik, pedig tavasztól őszig nagy szükség lenne rájuk. Akik jelentkeznek, azoknak sokszor olyan magas a bérigénye, hogy nem tudják kigazdálkodni. Sokan első nap még dolgoznak, másnap már nem jelennek meg - írja a Tolna megyei hírportál.

images

images

Kenesei Dezső bonyhádi gazdálkodó a lapnak elmondta nem találnak traktorost sem, pedig folyamatosan hirdetik az állást. Akik jelentkeznek, azoknak olyan magas a bérigénye, hogy nem tudják megfizetni. "Nemcsak sokat kér, elvárja azt is, hogy hozzuk-vigyük, reggel-este. Ráadásul előre jelzi, hogy nem vállal plusz munkát, pedig ha itt a permetezés ideje, akkor azt csinálni kell" - nyilatkozta a gazda.

Héder Ferenc bátaszéki gazdálkodó szerint egyszerű munkást is lehetetlen találni. Pedig sok munkához nem kell szakértelem, aki jelentkezik és munkába áll az sem biztos, hogy a következő napon is felveszi a munkát.

Vannak folyamatok, amiket muszáj időben elvégezni, így ilyenkor inkább brigádokat vesznek fel, ha azoknak van szabad kapacitása - mondja a lapnak egy harmadik gazdálkodó.

A megyében sok a munkaerő-közvetítő cég, ilyenkor a brigádvezetővel állapodik meg a gazda. Csakhogy ilyenkor nem kapja meg a munkás a teljes napi díjat, a 7-8 ezres díjból, 4-5 ezret kapnak meg. A különbözetből hozza-viszi a brigádvezető a munkásokat.

Az egyik szekszárdi almatermelő azt mondja évről évre nehezebben megfelelő számú csapatot összeszedni. 5 éve még 35 fővel dolgoztatott, most hatot is csak nehezen talált, ők is idősek, így nem terhelhetőek.

Fotó: Pixabay
Tolna megyei hírportál
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk