kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Álláskeresőként ugyanazzal a problémával küzdenek a fiatalok és a középkorúak

A 2016. decemberi cikkben arról írtam, hogy a 40-50 év feletti munkavállalóknak igenis vannak lehetőségeik a munkaerőpiacon, csak meg kell találni a képzettségnek, tapasztalatoknak megfelelő ajánlatot, rugalmasnak kell lenni és elengedhetetlen a folyamatosan tanulás. Szóval mindenkire vár egy testhezálló pozíció. Azonban gyakran hosszú hónapokba telhet a munkakeresés, így érdemes úgy ütemezni, hogy az idő faktor ne vessen vissza bennünket a lelkesedésben. Most arra szeretnék kitérni, hogy mik azok a területek, amikben a személyzeti tanácsadók segíteni tudnak a munkakeresőknek. Teljesen őszintén azt mondom, hogy a kor egyáltalán nem számít. Az interjúk, személyes tanácsadások során mindannyian tapasztaljuk, hogy nagyjából ugyanazokkal a problémákkal küzdenek a fiatalok, mint a középkorúak és a fiatalos idősek.

images

Mire figyeljen oda, amikor állást keres?

Véleményem szerint a következőkre mindenképpen érdemes:

1. Legyen egy jól strukturált, átgondolt, szépen megírt önéletrajza. Fényképet mindenképpen tegyen rá, olyat, ami igazodik ahhoz, hogy mennyire gondolja komolyan az álláskeresést. Tehát fontos az igazolványkép jelleg és elegánsabb öltözék.

2. Miután elkészítette az önéletrajzát, böngéssze a személyzeti tanácsadó cégek oldalait és a különböző állásportálokat, illetve javasolt felregisztrálni minden lényeges adatot az álláskeresőknek szóló adatbázisokba. A legtöbb oldalon lehet igényelni állásértesítőt, mely az Ön által beállított szempontok pl.: végzettség, szakmai tapasztalat, érdeklődés, nyelvtudás stb. alapján, rendszeres időközönként, elektronikus üzenetet küld az Ön által megadott e-mail fiókba.

3. Jelentkezés/pályázat egy adott álláslehetőségre: A hirdetésre figyeljenek, alaposan olvassák át! Olyan állásra jelentkezzenek, ahol a felsorolt elvárások, képzettség, tapasztalathoz kapcsolódó követelmények legalább 90%-ának megfelelnek. Érdemes pontosan igazodni a jelentkezés menetében meghatározott feltételekhez is, tehát az önéletrajzot a kért nyelven küldeni, motivációs levelet pedig csak akkor, ha külön kérik.

4. Interjú: Fontos, hogy mindig arra válaszoljon, amit a kérdező - azaz a személyzeti tanácsadó, fejvadász, HR-es vagy szakmai vezető - kérdez. Hogy is nézzen ki a válasz? Rövid, tömör, lényegre törő, de ne túl szűkszavú és ami lényeges: őszinte legyen. A szemkontaktus nagyon fontos és bizony mosolyogni is kell. J Az az ember, aki Önnel szemben ül, szeretne Önnel együttdolgozni, így Önnek az az egyik fő feladata, hogy bebizonyítsa, Ön is ugyanezt szeretné és később is helyt tud majd állni.


Miben tudnak a személyzeti tanácsadók segíteni?



Tanácsadóként azon igyekszünk, hogy segítsünk egy jó önéletrajz kidolgozásában, legyen szó formai vagy tartalmi elemekről. Tanácsot adunk, hogyan kell megjelenni és beszélni egy interjún, előzetesen bemutatjuk Önt a leendő munkáltatónak, ami abból áll, hogy önéletrajzot és értékelést küldünk Önről a velünk eltöltött interjú tapasztalatai alapján.

A minőségre törekvő tanácsadó cégek szívesen vállalják a közvetítő szerepét és mindkét fél érdekeit képviselik. Bizalmi kapcsolatot ápolnak az ügyfeleikkel, megbízóikkal és a munkakeresőkkel egyaránt. Nekünk fontos, hogy nyomon kövessük az Ön pályafutását és, ha munkát keres, akkor segítsünk. Elképzelhető, hogy nem sikerül azonnal, az első személyes tanácsadást követően megtalálni az ideális új lehetőséget, de miután bekerült az adatbázisunkba, figyelembe tudjuk venni egy későbbi, releváns álláslehetőség kapcsán.

Két pozitív történet


Nemrégen találkoztam egy fiatal bérszámfejtő hölggyel, aki munkát szeretett volna váltani annak érdekében, hogy szakmailag továbblépjen, fejlődhessen, új környezetbe kerüljön. Nálam éppen nyitott volt egy angol nyelvtudást igénylő bérszámfejtői pozíció és a hölgy angolul is beszélt egy kicsit, ami ideális kombináció volt az ügyfelemnek is.

Megbeszéltem vele, hogy nem biztos, hogy most azonnal sikerül nagyot ugrania a szakmai ranglétrán, viszont használhatja, fejlesztheti az angol nyelvtudását, ami a későbbiekben nagyon hasznos lehet a számára. A hölgynek nagyon megtetszett a lehetőség és megköszönte, hogy segítettem neki elindulni az úton, amitől előzőleg igencsak tartott.

Végül még egy 45 év körüli könyvelő hölgy történetét említeném meg, aki úgy érezte, hogy nagyon kizsigerelik az aktuális munkahelyén. Pár nap alatt találtam olyan pozíciót, amely ugyan óriási kihívást jelentett a számára, de nagyon kecsegtetőnek találta. A hölgy először nagyon bátortalanul állt a dologhoz, hiszen évek óta csak írásban használta az angol nyelvtudását. Rábeszéltem, hogy hadd teszteljem mégiscsak azt az angolt és igen hamar kiderült, hogy folyékonyan beszél. Saját magától valószínűleg egyáltalán nem jelentkezett volna erre a pozícióra, amelyben azóta is dolgozik.

Ezek a példák azért érdekesek, mert gyakran itt helyben, a velünk eltöltött 40-50 perces beszélgetés alatt derül ki, hogy az álláskereső valójában mit is szeretne csinálni, mennyire rugalmas és nyitott, milyen (alkalmanként saját maga előtt is rejtett) képességek birtokában van. Természetesen a kölcsönös őszinteség és bizalom is szükséges ahhoz, hogy segíteni tudjunk. A megfelelően felkészült tanácsadók nem csupán a pozíciók követelményeit ismerik jól, hanem a cégek kultúráját, hangulatát, a leendő szakmai vezetőt, egyszóval minden olyan fontos részletet, ami a kiválasztás során fontos szempont lehet mindkét fél oldaláról. Ezért érdemes - kortól és nemtől függetlenül - őszintén beszélni akár az aggodalmakról, bizonytalanságokról, mert ezek ismeretében tudunk valós segítséget, reális visszajelzést adni, ami a „tétre menő” interjúk előtt nagyon hasznos szokott lenni.

Homoki Tímea
Grafton Recruitment
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk