kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 5 éve

Mennyit keres egy orvos?

Hetente érkeznek hírek vagy személyes történetek a közösségi médiában az orvoshiányról. Ennek egyik legfőbb oka az elvándorlásban keresendő a szakma területén, miközben utánpótlás nem igazán érkezik. Bár az elmúlt években emelkedett az orvosok fizetése, még mindig messze elmarad a nyugati országokban megkereshető bérektől. Az orvosok havi bruttó átlagbére 2018-ban 400 000 forint volt a Fizetések.hu adatai szerint.

Az elmúlt években az orvosok körében a havi bruttó átlagbér több mint 170 ezer forinttal emelkedett. 2012-ben még 229 200 forint volt az átlagos fizetés, ez kúszott fel 2018-ra 400 000 forintra.



Viszont abból is látszik, hogy mekkora az igény, hogy a régiós különbségek többnyire nem jelentősek. Míg más szakmákban komoly különbség lehet például a főváros és a megyék adatai között, ez ebben az esetben nem jellemző. Ráadásul nem is Budapesten lehet a legjobban keresni. Baranya, Győr-Moson-Sopron és Somogy megye is megelőzi a fővárost. Baranyában 423 000 forint az átlagfizetés, míg a legalacsonyabb Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ahol 372 100 forintot lehet keresni.



Ha az átlagbérhez viszonyítjuk, a kezdő bérek aránya aránylag magas, hiszen pályakezdőként már 375 200 forint havi bruttó érhető el, míg egy több mint öt év tapasztalattal rendelkező doktor 425 000 forintot keres.

Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta.

Ha állást keres, ITT talál pozíciókat.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk