kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Az IMF a közszféra erőteljes megreformálását sürgeti Horvátországban

Horvátországban az éves gazdasági növekedés elmarad más közép-európai uniós tagállamokétól.

Horvátországnak meg kell reformálnia a közszférát, többet kell fektetnie az infrastruktúrába, beleértve a digitális szolgáltatásokat is, hogy elkerülje az adósság növekedését - közölte hétfőn éves zágrábi felülvizsgálati látogatását követően a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A horvát kormány nemrég úgy döntött, tovább növeli a közszférában dolgozók bérét, és három részletben hat százalékkal emeli jövőre a köztisztviselők és a közalkalmazottak fizetését.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által közzétett adatok szerint Horvátországban az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 63 százalék, ezzel az ország utolsó előttiként végzett a ranglétrán. Az IMF szerint ezt a lemaradást a többi EU-tagállamhoz képest nem lehet áthidalni olyan politikával, amely folyamatosan ösztönzi az állami kiadásokat az állami beruházások rovására, utóbbira ugyanis szükség van a termelékenység növeléséhez. A termelékenységnél jóval gyorsabban növekvő bérek nem ösztönzik a gazdasági növekedést. A jelenlegi életszínvonal fenntartásához ezért az adósság növelésére lesz szükség, ami pedig megsemmisíti az eddig elért eredményeket - emelte ki az IMF.

Horvátországban az éves gazdasági növekedés 2,5-3 százalék körüli, ami elmarad más közép-európai uniós tagállamok GDP növekedésétől. Több elemző szerint ugyanakkor tovább lassul a gazdaság anélkül, hogy az ország erőfeszítéseket tenne a befektetések vonzóbbá tételére és az állami szektor hatékonyságának növelésére. Az alap továbbá arra sürgette Zágrábot, fektessen többet az infrastruktúrába, a vasút mellett a szilárdhulladék feldolgozásába és a szennyvíz-tisztításba, valamint az információtechnológiai infrastruktúrákba. Horvátország jelentősen elmarad az EU többi tagállamától a nagy sebességű és szupergyors internet-hozzáférés terén.

Horvátország 2013-ban csatlakozott az EU-hoz, és egyike a legrosszabban teljesítő tagállamoknak. Az ország január elsejétől átveszi az Európai Unió soros elnökségét.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk