Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

118 határon túli magyar családbarát vállalkozást támogat a kormány

A kormány 118 határon túli magyar családbarát vállalkozást támogat a külhoni magyar családok éve programsorozat keretében - közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.

Kiemelte, a támogatás megítélésénél arra is figyeltek, hogy az adott régiókban a régió nagyságának és az ottani magyar lakosság számának megfelelően támogassák a nyerteseket. Erdélyből például 341-en pályáztak és 60-an nyertek, a Felvidékről pedig 188 pályázó közül 25-en kaptak támogatást. Hozzátette: a pályázatot 500 millió forint értékben hirdették meg, de a 760 pályázóra tekintettel százmillióval növelték az összeget.

A nem mezőgazdasági pályázók 3-6, a mezőgazdasági vállalkozók 3-4,5 millió forintra pályázhattak. A nyerteseknek átlagosan 4-4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda, amelyet az ingatlanvásárláson kívül szinte bármire fel lehet használni - fejtette ki.

A legtöbben a mezőgazdaság, és ahhoz kapcsolódó feldolgozóipar, valamint turisztika, vendéglátás területéről pályáztak. A legtöbb pontszámot elérő nyertes például egy kertészet, virágüzlet volt - tette hozzá az államtitkár.

Potápi úgy fogalmazott, idén családbarát tevékenységeket folytató vállalatokat támogattak, mert úgy gondolják, ha családi vállalkozásokat segítenek, akkor rajtuk keresztül 3-4 másik családot is tudnak támogatni.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk