Megjelent: 5 éve

Munkába visszatalálás

Munkába állni annyit jelent, hogy a munkaviszony létesítése megtörtént és első nap elkezdjük a munkát. Munkába visszatalálni, jól teljesíteni kicsit összetettebb egy hosszabb kihagyás után - olvasható a HRBlogon.

Az újbóli munkába állás szemszögéből az egyensúly megtalálásához, a következő három dologra érdemes figyelni: belső harmónia (szerepek azonosítása), szerepkonfliktus feloldása, időzítés.

Belső harmónia - mindenkinek tudnia kell a saját igényeit

Az igények alapján a szerepek is kialakulnak (anya-dolgozó nő- társ stb.). Azért senki nem vethet Rád követ, hogy nem akarsz a gyermeked hároméves kora előtt munkába állni. Mivel olyan szerencsés helyzetben vagyunk (igen szerencsés helyzet, sok nyugati országban 6-8 hét van), hogy a jogi háttér ezt lehetővé teszi, ha úgy érzed, Neked erre szükséged van, használd ki. De ennek másik fele is igaz, ha hamarabb érzed a vágyat a szellemi kihívásra, akkor újra munkába lehet állni. Egy frusztrált, feszültséggel teli Anyuka a babának sem jó.

Szerepkonfliktus feloldása

Az anyaság megélése mindig különleges élmény, az első baba esetében főleg, de idővel eljön az igényünk (vagy nem, ez itt az egyéniségtől függ) más szerepre is: először visszatérni, mint (élet vagy házas) társ, aztán, mint barátnő, aztán a szakmai kihívások is érdekelni fognak. Ez természetes. Azonban a szerepek más-más igényeket, feladatokat jelentenek. Nem húzható éles határ dolgozó nő és anya között, nem úgy működünk, hogy belépünk a munkahelyre és kint hagyjuk az anyuka „létünket”. Mindent cipelünk, és külön eszköztárat kell kiépíteni ahhoz, hogy egyensúlyozni tudjunk.

Időzítés

Ha felkészültnek érezzük magunkat az új feladatokra, az újbóli munkába állásra, vagy vállalkozásra, akkor nem érdemes halogatni. A család támogatása, esetleg nagyszülői, gyerekfelügyelői segítség mellett már „csak” magunkra kell figyelni az álláskeresés, munkavállalás során. Azonban ha a gyermek jelez, hogy még szüksége van Rád, akkor érdemes várni (amennyiben lehetséges, pl. csak anyagi oka van a munkavállalásnak).

A teljes cikk a HRBlogon olvasható.

Fotó: pixabay
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk