Megjelent: 5 éve

Növekedett a nyugdíjpénztári tagok száma

Éves szinten 11 százalékkal, 5,74 milliárd forintra nőttek az első fél évben az OTP Nyugdíjpénztárhoz érkező egyéni tagdíjbefizetések - közölte a nyugdíjpénztár.

A nyugdíjpénztári tagok száma több mint 5600-zal bővült az első fél évben a tavaly év végi 228 ezer fölöttiről, az új belépők átlagéletkora 39 év volt, és míg tavaly év elején kiegyenlített volt a nemek aránya, idén ismét a nők voltak többségben az új belépők között.

A taglétszám első féléves bővülése meghaladta a tavaly egész évi 3807-es növekedést.

A nyugdíjpénztárnál az átlag tagdíjvállalás 17 500 forint volt a januártól június végéig tartó időszakban, 20 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az OTP Nyugdíjpénztárhoz érkező egyéni és munkáltatói befizetések összege meghaladta a 9,4 milliárd forintot. Az összes tagi befizetés összege 2018. január 1. és 2018. december 31. között 23,5 milliárd forintot tett ki.

A pénztár által kezelt vagyon több mint 270,2 milliárd forintra nőtt az első fél évben, a vagyon 253,2 milliárd forintot tett ki 2018. december 31-én.

Az első hat hónapban az egyéni befizetéssel rendelkezők 6,9 milliárd forintot tettek félre a nyugdíjas éveikre, míg a munkáltatók összesen 2,5 milliárd forint befizetéssel segítették munkavállalóikat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk