kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Parragh László: a kata sok esetben bujtatott munkaszerződést takar

Parragh László szerint a munkavállaló hosszú távon rosszul járhat azzal, ha vállalkozóként adózik.

A vállalkozások visszajelzése alapján a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) mögött sok esetben bujtott munkaszerződés van, többek között erre hívta fel a figyelmet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöksége csütörtöki ülésén, amelyen Varga Mihály pénzügyminiszter is részt vett - mondta Parragh László, az MKIK elnöke az MTI-nek.

Kifejtette, sokszor a munkáltató arra bírja rá munkavállalóit, hogy katá-s adózást válasszon, ezáltal a munkavállaló vállalkozóként adózik. A "bujtatott munkavállaló" szempontjából hátrány, hogy nyugdíjazásakor a kata alapján fogják megállapítani a nyugdíját, amely így nagyon alacsony lesz. Ez rövidtávon nem tűnik kockázatosnak, de a későbbi életminőség szempontjából gondot jelenthet - tette hozzá.

A kamara nem tartja szerencsésnek, ha valaki nem vállalkozóként választja a katá-t, hanem munkavállalóként kényszerül bele ebbe a helyzetbe. A kata jó megoldás, méltán népszerű adónem a kisvállalkozók körében, de orvosolni kell a bújtatott munkaszerződésre lehetőséget adó jelleget - mondta Parragh László. Az MKIK elnöke kitért arra, a kamara elnöksége felhívta a figyelmet, hogy van néhány "cölöp" a gazdaságban, amely a fenntartható növekedés feltétele. Ha ezek közül bármelyik kiesik, az később gondot okozhat. Ilyen például a kiszámíthatóságot jelentő fegyelmezett költségvetési politika, a munkára ösztönző adópolitika, az árfolyam-stabilitás, a fenntartható hitelezés, a kiszámítható jogszabályi környezet, bürokrácia csökkentés, a tudásalapú gazdaság irányába való elmozdulás.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk