kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Céges foci, közös gyümölcsevés és persze sok munka - így telik a BDO HR-vezetőjének egy napja

Nagy Zsolt 2008 óta dolgozik a BDO Magyarországnál, 2014 óta a 3 fős HR csapat vezetője. A tanácsadó vállalat az elmúlt években jelentős növekedést produkált, melynek keretében majdnem megduplázta alkalmazottainak számát, jelenleg több mint 200 szakembert foglalkoztat. Így aztán Zsoltnak korán kezdődik és későn végződik egy-egy munkanapja: még ha jut is benne idő némi sportolásnak és nászút-tervezésnek. Zsolt egy mozgalmas csütörtöki napjába engedett bepillantást.

07:30 - érkezés az irodaházba és gyors átöltözést követően a céges szabadidő és fitneszteremben indul a napom. A céges futócsapattal rendszeresen veszünk részt egyéni és váltó futóversenyeken, így muszáj készülni, hogy jó formában legyek. Közepes távnak vágok neki a futógépen napi teendőim miatt, így 7 km a cél. Szeretek reggel edzeni, ez általában lendületbe hozza a napom, így frissen, fitten tudok a munkámra koncentrálni.

09:07 - személyes egyeztetés az egyik kolléganővel, aki szülési szabadságát követően hamarosan újra munkába áll. Átbeszéljük a munkába állás dátumát, a pozícióhoz kapcsolódó feladatokat, valamint hogy hogyan és milyen feltételekkel van lehetősége igénybe venni a BDO Családi Napközijét. 2013 óta elérhető a kollégáink számára családi napközink, ahol 100 nm-es irodarészen, külön alvó és játszó szobával, valamint udvari játszótér áll a gyerekek rendelkezésére, illetve szakképzett óvónők felügyelnek a gyermekekre, amíg anyuka (vagy éppen apuka) az emeleten rész-, vagy teljes munkaidőben dolgozik. A kezdeményezés középvállalkozások körében egyedülálló, így nem véletlenül ítélték a cégnek kétszer is a Családbarát Vállalat díjat.
BDOA céges családi napközi

10:30 - egy hosszabb telefonkonferencia. A marketinges kollégámmal hívjuk a BDO Global HR vezetőjét és Event managerét. Minden második évben megrendezi a BDO hálózat a belső HR konferenciáját, melynek idén mi leszünk a házigazdája. Nagy kihívás ez számunkra, mert több mint 44 országból közel 70 HR szakember érkezik hazánkba, így bőven van mit átbeszélni. Egy szekcióban én is felkérést kapok, ahol előbb egy prezentációt tartok, majd egy workshopot irányítok.

12:18 - ebéd a HR-es csapattal. Fontosnak tartom, hogy a csapatommal együtt ebédeljek, ilyenkor kötetlenül tudunk beszélgetni szinte bármiről, amire a feszített munkatempóban nem lenne lehetőségünk.

Megbeszéljük, hogy ki mit tervez a hétvégére, valamint, hogy milyen filmet láttunk legutóbb a moziban, mi az, amit ajánlunk egymásnak megnézésre.

13:00 - egyeztetés a HR csapattal a folyamatban lévő feladatokról, határidős munkákról. Mivel délelőtt egy fontos konferenciahívásom volt, így most tudunk sort keríteni arra, hogy megbeszéljük ki mivel hogyan áll. Átbeszéljük a nyitott pozíciókat, jelenleg teljes körű könyvelő, bérszámfejtő és junior adótanácsadó pozícióba keresünk új kollégákat. Szerencsére a könyvvizsgálati szezon kezdete előtt sikerült minden könyvvizsgáló keresést lezárni. Átbeszéljük az idei gyakornoki programunk időbeli ütemezését, amely idén jubilál, hiszen 10. éve fogadja cégünk a tehetséges főiskolás és egyetemista hallgatókat, rész- valamint teljes munkaidős pozícióba. Anno egyébként én is részmunkaidős HR gyakornokként kezdtem a cégnél még 2008-ban, így a gyakornoki program mindig is közel állt hozzám.
BDOA teendők átbeszélése

13:42 - még van időm a következő megbeszélésig, így nekiállok az e-mailek átnézésének. Gyors utókövetés a függőben lévő ügyekkel kapcsolatban, valamint a szokásos „Csak egy gyors kérdés:” telefonok megválaszolása. Többen kerestek a belső chat rendszerünkön, így ezekre is válaszolok. A HR központi funkció cégünknél, így hozzám valamint a csapatomhoz tartozik mind a hét üzletág supportálása.

14:11 - most kaptuk az infót, hogy elnyertünk egy projektet, amire az egyik korábbi jelölt tökéletes lenne. Gyors egyeztetés az üzletágvezetővel a juttatási csomagról, és már megy is az ajánlat a leendő kollégának. Külön tetszett a jelöltnek a széles körű béren kívüli juttatási lehetőségek, ahol szabadon választhat az egyes elemek közül, valamint a díjmentesen használható edzőterem és a családi napközi is. Az ajánlat után vissza az e-mailekhez.

15:00 - egyeztetés a könyvvizsgálat vezetőivel, hogy hogyan sikerült az új belépő kollégák oktatása, valamint átbeszéljük, hogy milyen változtatásokat fogunk eszközölni a jövőben a munkatársak karriertervében. Kitérünk arra is, hogy milyen képzéseket ütemezünk be erre az évre. A megbeszélés végén az ügyvezetők érdeklődnek az októberi nászutammal kapcsolatban. Szerencsére olyan cégnél dolgozom, ahol a vezetők tényleg megközelíthetőek és közvetlenek, így nem okoz problémát a témáról beszélni és még néhány tippet is kapok, hogy hova érdemes elmennünk majd újdonsült feleségemmel a pihenés alatt. Cégünknél támogató légkör a jellemző a legfelsőbb vezetői szinteken is, nyitottak vagyunk egymás életére és segítjük egymást.

16:29 - gyümölcs szünet! A HR-es kollégákkal rendszeresen hozunk be gyümölcsöt egymásnak, most én voltam soron, így almát és barackot kapnak a kollégák. Közben ismét egy kis kötetlen beszélgetés, ami kizökkent a munkából.

16:44 - újra idő e-mailekkel foglalkozni, valamint a folyamatban lévő ügyeket intézni. Szerződés módosítások a szeptemberi bérfejlesztésekhez kapcsolódóan, egyeztetés a hamarosan induló céges angol képzésről, átbeszéljük az igényfelmérő kérdőívet a kolléganővel és természetesen „gyors kérdések” megválaszolása a BDO munkatársainak e-mailen és telefonon.
BDO

18:00 - Indulás a céges focira! Minden héten csütörtök este csapnak össze a kollégák. Ma különös rangadó van, hiszen az adótanácsadás csapata ellen áll ki a vegyes csapatunk. Fordulatokkal teli mérkőzést hoz a mai labdapárbaj, az első játékot 4:6-ra a vegyes csapatunk nyeri, majd 6:3-al fordít az adós csapat. A döntő játszmát végül 4:1-re ismét az adós csapat nyeri. Jól ment a játék, két gólpasszt adtam és két gólt szereztem, de ez most nem volt elég, elfáradtunk, az adós csapat viszont nagyon örül. Majd jövő héten revansot veszünk! A céges csapatunk egyébként a hazai üzleti ligában is kiemelkedő eredményeket ér el, valamint a BDO által minden évben megrendezett „belsős hálózati” Európa bajnokságon az utóbbi 10 alkalomból négyszer a Magyar csapat szerezte meg az első helyezést. A mérkőzés után sietek haza, ahol a feleségem már vár és a vacsora közben átbeszéljük a nap történéseit.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk