kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Családbarát vállalkozásokat díjaztak

A Három királyfi, három királylány mozgalom szerint családbarát munkahelyek kialakításával a munkaadók és a munkavállalók is nyernek - írja az MTI.

Varga Mihály, aki a rendezvény fővédnöke, kiemelte, egyre több vállalat és vállalkozás segíti a család és a munka összehangolását, mert felismerik, hogy az ilyen munkahelyeknek a kialakításával mindkét fél nyer. A díjazottak megoldásai példaértékűek, amelyeket gyűjteni és terjeszteni kell, hogy minél több családbarát munkahely jöjjön létre, előnyt hozva a vállalatoknak, az embereknek, a családoknak és az országnak is - fogalmazott a miniszter.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős államtitkára megköszönte a Három királyfi, három királylány mozgalomnak és a családbarát vállalatoknak, hogy segítenek, ne kelljen dönteni a munka és a család között, és bebizonyítják, hogy a kettő együtt is lehetséges.

Elmondta azt is, hogy az elmúlt egy évben 27 százalékkal nőtt a gyed extrát igénybe vevők száma, azaz ennyivel többen tértek vissza a munkába a gyed vagy a gyes mellett.

Nagyvállalati kategóriában a villamosiparral foglalkozó Grundfos Magyarország Gyártó Kft., közepes vállalat kategóriában a könyvvizsgálatot és adótanácsadást végző BPO AUDIT TAX Kft., kisvállalati kategóriában pedig az ipari mosógépeket és gőzfejlesztőket forgalmazó Bepatek Kft. nyerte el az elismerést.

Különdíjat kapott a vállalati tanácsadással foglalkozó ExxonMobil Üzletsegítő Központ Magyarország Kft. és a vegyipari alapanyagokat gyártó Celanese Magyarország Kft.

A fődíjasok és a különdíjasok mellett Családbarát vállalat címet vehetett át még 17 vállalat, köztük a Budapest Bank Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), Magyar Olaj és Gázipari Nyrt. (Mol), az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Szerencsejáték Zrt. és a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft.

A mozgalom a kitüntetéseket 2013 óta adományozza olyan cégeknek, amelyek a munka és a magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, megkönnyítve ezzel a gyermekvállalást.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk