Megjelent: 6 éve

Mikor jár az ápolási díj?

Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló gyermek esetén kerülhet folyósításra a gyermek otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó, általában a gondozást végző szülő javára - írja az adózóna.

images

A lap szerint az ápolási díj három kategóriába sorolható:

Ápolási díj súlyos fogyatékosság, tartós betegség esetén

Ez a legalacsonyabb mértékű ápolási díj, amit annak a hozzátartozónak állapítanak meg, aki állandó vagy tartósan gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos illetve a tartósan beteg - azaz előreláthatólag három hónapnál hosszabb időtartamban állandó ápolást, gondozást igénylő - 18 év alatti gyermek gondozását, ápolását végzi. Az ápolási díj mértéke 2018-ban havi 32 600 forint, amelyből 10 százalék nyugdíjjárulék kerül levonásra.

Ápolási díj fokozott ápolást igénylő gyermek esetén

Emelt összegű ápolási díj a fokozott ápolást igénylő gyermek után jár, ami 2018-ban havi 48 900 forint. Ezen ápolási díjból is levonásra kerül a 10 százalék nyugdíjjárulék.

Fokozott ápolást igényel a gyermek, ha segítség nélkül nem tud étkezni, tisztálkodni, öltözködni, illemhelyet használni, vagy a lakáson belül segédeszköz igénybevételével sem közlekedni.

Kiemelt ápolási díj

Kiemelt ápolási díjra jogosult az a hozzátartozó, aki olyan gyermek gondozását, ápolását végzi akinek az egészségkárosodása - a komplex minősítés alapján - jelentős és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes vagy aki után a magasabb összegű családi pótlékot határoztak meg súlyos betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel. A kiemelt ápolási díj összege 2018-ban havi 58 680 forint, amelyből 10 százalék nyugdíjjárulék levonásra kerül.

Az ápolási díjat a lakóhely (illetve a tartózkodási hely) szerint illetékes, szociális ügyekben eljáró kormányhivatal állapíthatja meg.

adózóna
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk