kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nem tud dönteni a minimálbéremelésről a kormány sem

Miután a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei nem tudtak megállapodni a jövő évi minimálbérekről, a kormány kezében a döntés -írja a 24.hu.

A csütörtöki kormányinfón is csak annyi hangzott el, hogy lesz minimálbér-emelés. De hogy mennyi, illetve hogy mikor döntenek róla, arról semmi -írja a 24.hu.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség a lappal viszont azt közölte, hogy december 12-i volt az idei utolsó kormányülés, így idén már nem is hívják össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát sem.
A MASZSZ elnöke Kordás László azt mondja: nem nagyon érti az egészet. Nem ők mondták azt, hogy nem akarnak tovább tárgyalni a VKF-en, hanem a kormány. Azt mondták, dönteni fognak, 12-én, mégsem döntöttek - jegyezte meg.

Mint fogalmazott: Nem csak a munkavállalók szeretnék tudni, mennyi lesz az emelés, hanem a munkáltatók is, hiszen nekik jövőre az alapján kell fizetniük a dolgozóikat. Különösen azokban az ágazatokban égető a kérdés, ahol a minimálbér, vagy a bérminimum még meghatározó tényező. Ott egyáltalán nem mindegy, hogy a következő évre szánt bértömegből mennyit visz el, hogy ráállnak a megemelt kötelező minimálbérre, illetve bérminimumra. És amennyit elvisz, azt nem tudják osztani a többi bérkategóriában az emelésre.

Minisztériumi források szerint 150 ezer forint lehet a minimálbér, és 202 ezer forint a bérminimum.

24.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk