Megjelent: 5 éve

Béremeléssel tartanák meg a dolgozókat a britek

Egy munkaerő-kölcsönző elemésére hivatkozva a BBC azt írja, hogy több mint ezer munkaadó jelezte, képtelen lesz a Brexit miatt megüresedő munkahelyeket betölteni.

A Brexit miatt egyre kevesebb munkavállaló érkezik Nagy-Britanniába az Európai Unióból, illetve azon kívülről is. A CIPD nevű munkaerő-közvetítő friss kutatásában több mint ezer munkaadó jelezte, hogy nehezebb lesz betölteni az üresedéseket. A legtöbben béremeléssel próbálják majd odacsábítani az alkalmazottakat -idézi a cikket a hvg.hu.

Korábbi adatok szerint a 2016-os 263 ezres növekedéssel szemben tavaly április és június között 58 ezerrel csökkent a nem Nagy-Britanniában született munkavállalók száma. Ezzel együtt pedig csak 40 ezren gondoltak az Egyesült Királyságban dolgozni. A munkaadók szerint az üggyel foglalkozó bizottság, a Migration Advisory Committee javaslataiban foglalt, vélhetően 2021-től életbe lépő intézkedések sem lesznek elég hatásosak ahhoz, hogy feltöltsék az elsősorban fizikai munka területén megüresedett állásokat. Ezek főleg a képzettebb munkaerőt preferálják majd.

A munkaadóknak továbbra is gondot jelent, hogy bizonytalanok a kilépési feltételek, azokról nincs még megállapodás, bár a brit kormány már azt kommunikálja, hogy közel az egyezség.

hvg.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb munkaerő-közvetítő cégek? Itt a lista

Továbbra is két multinacionális cég dominálja a magyarországi munkaerő-közvetítést: vezet a Hays, második szorosan mögötte a Randstad, míg... Teljes cikk

Sofőrből konyhai kisegítő: thai karriertörténet Magyarországon

Amikor a világ másik feléről veszünk fel munkavállalókat, és hónapokat várunk rá, biztosítékokat keresünk. Ez természetes, és ezért is... Teljes cikk

Megtaláltam az utódomat: toborzási esettanulmány

Lévai Balázs a magyar diákokat a külföldi felsőoktatásra felkészítő Engame Akadémia alapítója fél évvel ezelőtt elhatározta, hogy átadja a... Teljes cikk