kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Jöhet a digitalizáció és a robotizáció a mezőgazdaságba is

Jelenleg több mint tízmillió embert lát el a magyar élelmiszergazdaság, de technológiai és egyéb fejlesztésekkel akár húszmillió embernek is tudna megbízható, egészséges élelmiszert adni - írta az MTI a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnökre hivatkozva, aki az M1 aktuális csatornán beszélt.

Éder Tamás azt mondta, Magyarország csak akkor tud a mezőgazdasági és élelmiszeripari versenybe beszállni, ha alkalmazza a digitalizáció és az automatizáció lehetőségeit és, ha fejlődik a szektorban dolgozók együttműködése.

Az elmúlt öt évben jellemzővé vált a munkaerőhiány a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is, ezért a szektorban dolgozók keresik az automatizálás lehetőségeit - közölte. Hangsúlyozta, jó technológiai fejlesztésekkel, állami támogatásokkal, nagyobb piaci súlyú termelői szervezetek részvételével, a feldolgozók és termők közötti integráció erősítésével érdemi fejlődés előtt áll az ország.

Az alelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte, a legfontosabb feladatnak a termelők és feldolgozók közötti tartós, szerződésen alapuló együttműködését tartja. Ennek azonban egyik gátja a 27 százalékos áfa, egy másik pedig, hogy a termelők csak kényszer hatására működnek együtt másokkal - vélekedett Éder Tamás.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk