Megjelent: 6 éve

A bérügyintéző a legnépszerűbb OKJ-s képzés

Letaszította a trónról az évek óta vezető társadalombiztosítási ügyintéző képzést a bérügyintéző OKJ - derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s Képzések Toplistájából.

images

Az éves felmérés szerint továbbra is a pénzügyi képzések uralják a legnépszerűbbek mezőnyét, de sokan jelentkeztek 2017-ben sportedzőnek és targoncavezetőnek is. Így alakult át a ranglista 2016-hoz képest.

Meglepetés, hogy a 2015-ben még csak bronzérmes bérügyintéző OKJ átvette a vezetést a társadalombiztosítási ügyintéző képzéstől, amely éveken át stabilan vezette a listát.

A társadalombiztosítási és bérügyintéző képzések vezető szerepét magyarázza, hogy a két képesítés együttes megszerzésére erős igény mutatkozik a piaci szereplők körében, a két munkakör ugyanis már nem válik el élesen egymástól, mint korábban.

A vállalkozási mérlegképes könyvelő a megelőző évhez képest előre tudott lépni a negyedikről a harmadik helyre, letaszítva ezzel a pénzügyi-számviteli ügyintézőt a dobogóról, és az államháztartási mérlegképes könyvelő is tudott javítani egyet. Az IFRS könyvelő képzés viszont veszített vonzerejéből, és a 2016-os hatodik helyezéséről egészen a kilencedikig csúszott vissza.

A tavalyi évben ismét megugrott a kereslet az emelőgépkezelői képesítés iránt, így sikerült visszakerülnie a Top10-be, mégpedig hetedik helyezettként. A lista sereghajtója végül a tavalyi nyolcadik adótanácsadó képzés lett.

Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője elmondta, hogy 2017-ben is nagy igény mutatkozott az OKJ-s képzések iránt, különösen a 25 és 44 év közöttiek körében. A legtöbben szakmai előmenetelt, új munkahely megszerzését, vagy magasabb jövedelmet vártak az OKJ-s képzéstől. A Perfekt végzett hallgatóinak körében készített felmérés alapján a jelentkezők 70 százaléka a képzést követő egy éven belül elérte kitűzött céljait. Tóth Réka szerint a nagy érdeklődés oka, hogy ezeket a képzéseket rövid időn belül, rugalmas időbeosztás mellett végezhetjük, és olyan gyakorlati tudást biztosítanak, amelyek a végzés után azonnal hasznosíthatók. Ennek köszönhetően kiválóan alkalmasak arra is, hogy munka vagy gyereknevelés mellett szerezzük meg azt a plusz tudást és képesítést, amely előrelendítheti karrierünket.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újra pörög a felnőttképzés: mit és hogyan tanuljunk 2024-ben?

2022-ben több mint 100 ezer ember vett részt felnőttképzésben, tavaly valószínűleg még többen, bár végleges adatok nincsenek. Zsuffa Ákos a... Teljes cikk

1500 diák méri össze a tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fővárosi előválogatóján

Idén is nagy érdeklődés övezi a szakképzésben részt vevő tanulók számára indított megmérettetéseket: csak Budapesten 55 szakmában mintegy 1500... Teljes cikk

Így lehet gördülékeny a szakember-utánpótlás

A Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) együttműködési megállapodást írt alá, hogy a... Teljes cikk