Szerző: Bánosi Eszter
Megjelent: 6 éve

Az IT szakma vonzerejét csak a jó példák tudják megmutatni

A nemzetközi helyzethez hasonlóan a hazai piacon is jelentős mértékű az informatikus-munkaerőhiány, a vállalatok egymással versenyeznek a képzett munkaerőért, és egyre fontosabbá válik meghatározni, kik azok, akik valóban sokat érnek a piacon. Az IThon.info információs platform szervezésében megrendezett első Országos IT Megmérettetés célja egy olyan igazodási pontot létrehozni, amelynek alapja a kiemelkedő teljesítmény, a valós tudás.


Az IVSZ legutóbbi kutatása szerint legalább 22 ezer új állás lenne betölthető a hazai informatikai munakerő-piacon. Ez a nagymértékű, exponenciálisan növekvő munkaerőhiány veszélyezteti a versenyképességet. A szakemberhiányt a felsőoktatás sem tudja kezelni: a jelentkezők és felvettek száma csökken, a túljelentkezési arány alacsony. A kutatás szerint problémát jelent az is, hogy az informatikus-foglalkozásról alkotott kép gyenge és torz, elterjedtek a sztereotípiák. E negatív kép lebontását célozta meg az IThon.info információs platform, mely szeretné megmutatni a Magyarországon található informatikai lehetőségeket, legfrissebb híreket és sikertörténeteket, illetve hazai alternatívákat nyújt a folyamatos elvándorlással szemben.

Pedig a magyar informatikusok kimagasló tudással és kreativitással rendelkeznek, az IT szakma sokszínű. Ezt volt hivatott bemutatni az első alkalommal megrendezett Országos IT Megmérettetés, melynek díjátadójára 2018. január 25-én került sor. Pulay Gellért, a versenyt szervező IThon.info ötletgazdája, a Human Priority Kft. ügyvezetője szerint az IT szakma vonzerejét csak a jó példák tudják megmutatni, azok a versenyzők, akik szenvedéllyel és játékosan állnak hozzá a szakmához. „Az informatika sokszínű szakma, legalább 70 fajta foglalkozást rejt magában, ezért a szakmai hitelesítők közül is olyanokat kértünk fel, akik a nagyvállalattól kezdve a kisvállalkozásig többféle szempontból közelítették meg ezt a versenyt” - mondta el Pulay Gellért, aki szerint itthon is lehet olyan izgalmas dolgokat mutatni, ami miatt érdemes ezt a szakmát választani. „Az informatikai tudás ráadásul kezd olyanná válni, mint a nyelvtudás. Mivel számos munkakör automatizált lesz az elkövetkező 15 évben, elkerülhetetlen, hogy olyanok is értsenek majd a szakmához, akik ma nem ezzel foglalkoznak” - hívta fel a figyelmet a szakma népszerűsítésének fontosságára a szervező.

A legnagyobb hazai informatikai versenyen több mint 2300 szakember 19 kategóriában 10 fordulón át tesztelhette tudását. Az abszolút győztes 5 kategóriában került dobogóra, így ő utazhat a CEBIT-re Hannoverbe, Európa legnagyobb üzleti, innovációs és digitális fesztiváljára. A kategóriák legjobbjai 300 ezer forint értékű továbbképzést kaptak ajándékba a csütörtöki díjátadón, ahol a szakemberek előtt az NNG szoftverfejlesztő cég is bemutatta innovációs projektötletét. A verseny szakmai hitelesítői az Attrecto, a DXC Technology, a Hacktivity csapata, az Intalion, a Qualysoft, a ShiwaForce.com és a Training360 voltak. Az egyes szekciók versenykérdéseit kitaláló és elbíráló, valamint a díjakat kiosztó szakmai hitelesítők mind elengedhetetlennek tartják az informatikusok tehetséggondozásét és képzését, és a versenyt kitűnő lehetőségnek tartották az utánpótlás szempontjából is. Vékássy Bence, a független informatikai szolgáltató cég, a DXC Technology magyarországi leányvállalatának ügyféligazgatója a díjátadó során elmondta, hogy manapság egy informatikai cégnek két piacon is versenyeznie kell. „Az egyik piacon az ügyfeleinkért versenyzünk, a másik piacon a munkavállalókért. Azért is jó egy ilyen verseny, mert sok új tehetséggel találkozhatunk, és nagyobb eséllyel találhatjuk meg közülük a legmegfelelőbb munkatársakat.”

Az ország egész területéről jelentkező versenyzők többsége több kategóriában is bizonyította tudását. Az abszolút győztes Zentai Ármin 4 kategóriában bizonyult a legjobbnak (JavaScript programozás, Linux üzemeltetés, Weblap készítés és Security Coding) a C++ programozásban pedig második helyezést ért el. Külön érdekesség volt, hogy minden 18. versenyző hölgy volt, ami Pulay Gellért szerint nagyjából leképezi a piaci átlagot. A hölgyek közül egy dobogóra is került Android programozás kategóriájában. A szervező érdekesnek találta azt is, ahogyan a verseny leképezte, melyik informatikai terület a legsikeresebb Magyarországon. „A legnépszerűbb kategória a Hálózati ismeretek volt, ahol 869-en mérték össze tudásukat” - mondta el Pulay Gellért.

„Mi kéne hogy hazagyere?”



A versenyt rendező IThon.info portált 2016-ban alapították azzal a céllal, hogy megmutassák a Magyarországon található informatikai lehetőségeket, legfrissebb híreket és sikertörténeteket, összekötve a munkavállalókat a munkaadók képviselőivel. A részletes tájékoztatáson és szakmai közösségépítésen túl fontosnak tartják, hogy a folyamatos elvándorlással szemben hazai alternatívákat nyújtsanak. A portálon ezért a hírszolgáltatás mellett többtucat olyan vállalkozás adatlapja is megtalálható, amelyek folyamatosan és jelenleg is keresik az IT szakembereket vagy kínálnak képzési lehetőségeket.

A portál csapata tavaly több száz külföldön dolgozó informatikust kérdezett hazajövetelük feltételeiről a „Mi kéne hogy hazagyere?” című kérdőíves felmérés keretében, melyből kiderült, hogy hazánkban is vannak olyan tendenciák, amelyek erősítik az itthon maradás mellett szóló érveket. „Meggyőződésem, hogy ha egy informatikus rendelkezik azzal az információval, hogy hol találja meg itthon azt, amit keres, akkor marad” - véli Pulay Gellért. Sikerként könyveli el, hogy már idén is van olyan szakember, akik rajtuk keresztül jött vissza, és talált legalább egy olyan alternatívát, ami megfelelt neki. Szerinte nem szabadna financiális okokra visszavezetni a munkaerőhiányt, hiszen egy vezető IT biztonsági szakember arányaiban megkeresheti itthon is azt, amit külföldön. A világos és tiszta munkáltatói kommunikáció, a fejlődési lehetőségekről, képzésekről szóló információk elengedhetetlenek a hazai munkaerőpiacon lévő, vagy arra frissen belépő kollégák megtartásához, illetve a visszatérésen gondolkodók hazacsábításához. „Szívesen beszélgetünk olyanokkal is, akiknek egyelőre nincs koncepciójuk, milyen irányban szeretnének elindulni” - mondta el az ügyvezető.

A megmérettetés sikerén felbuzdulva az online versenysorozatot idén is folytatni fogják. „A tapasztalatok és visszajelzések alapján további finomhangolásokat végezünk a feladatokban és lebonyolításban egyaránt. Kifejezett célunk bevonni a legeredményesebb játékosokat a továbbfejlesztésbe” - mondta el Pulay Gellért, aki úgy véli, a versennyel egy olyan igazodási pontot hozhatnak létre, amely a kiemelkedő teljesítményre, a valós tudásra alapoz.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk