kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Az Egységes Tűzoltó Szakszervezet nem támogatja a szerintük trükkös béremelést

A folyamatos toborzások ellenére a tűzoltóságokon egyre nagyobb létszámhiány tapasztalható, valamint súlyos bérfeszültség keletkezett a vonulós tűzoltók illetménye és a civil szféra összevethető szegmenseiben kínált kezdő fizetések és juttatásokat között - írják közleményükben.

images

images

A szakszervezet szerint a tűzoltóságokon folyamatosak a leszerelések, nem ritka, hogy még az egy éves próbaidejét töltő tűzoltó is a hivatás elhagyására készül. Ez már önmagában elégtelen bizonyítványt állít ki az életpályamodellről, ami feltétlenül reformra szorul - írják.

A közleményből kiderül a folyamatosan fennálló létszámhiány állandó szabadságkiadási problémákat is generál. A kollégák nem tudják a családjukkal, pihenéssel töltetni szabadságukat, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a szolgálatokban 100%-ig a feladatukra koncentrálva álljanak készültségben - írja a szakszervezet.

Azt is írják nem támogatnak olyan "trükkös" béremelést, ami a már meglévő bérelemeket átnevezésével, többletforrás bevonása nélkül valósul meg. Ez vonatkozik a cafetéria keret esetleges alapfizetésbe történő beépítésére is - írják. Álláspontjuk szerint szintén nem elfogadható a béremeléshez rendelt többletfeladatok bevezetése vagy a szabadságszámítás változtatásával történő munkaidő keret variálása.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk