kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Egyre többen dolgoznak feketén

A Pénzügyminisztérium foglalkoztatásfelügyleti főosztályának az idei első félév munkaügyi ellenőrzéseinek eredményeit összefoglaló jelentése szerint az építőiparban minden harmadik dolgozó bejelentés nélkül dolgozik. A vendéglátásban és a kereskedelemben sem jobb a helyzet - írja a Népszava.

A lap arról ír, hogy a kereskedelemben az összes feketén foglalkoztatott 8 százaléka dolgozik, az ágazaton belül 8-ról 10 százalékra emelkedett a be nem jelentett dolgozók aránya. Ez 2011 óta a legmagasabb arány a kereskedelem területén. A vendéglátásban a dolgozók 13 százalékát nem jelentik be.

A vállalkozások gyakran hivatkoznak adminisztrációs hibára, valamint a könyvelő mulasztására is, vagy arra, hogy nem érték el könyvelőjüket, vagy arra, hogy a munkavállaló korábban állt a munkába az eredetileg tervezettnél, és még nem volt idő bejelenteni. A munkaadók gyakran hivatkoznak arra, hogy az adott munkavállaló csak próbanapját tölti, akkor is, ha már hetek óta ott dolgozik.

A próbaidő azonban a munkaviszony része, a dolgozókat ezen időszak alatt is be kell jelenteni - figyelmeztet a Pénzügyminisztérium foglalkoztatásfelügyleti főosztályának az idei első félév munkaügyi ellenőrzéseinek eredményeit összefoglaló jelentése.

Az építőipar és a vagyonvédelem területén - a munkáltatók bíznak az ellenőrzések elmaradásában, és sokszor tudatosan nem jelentik be a munkavállalókat. A bejelentés nélküli foglalkoztatás esetében a jogsértések jelentős hányadát tudatosan, csalási és adóelkerülési szándékkal követik el. A cél a versenyelőny, valamint az extraprofit elérése - állapítja meg a jelentés.

Fotó: pixabay
Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk