kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Nyolc év alatt 5000 forinttal nőtt a szociális dolgozók bére

A KSH adatai szerint 2010 és 2017 között az országos átlagos nettó kereset 48 százalékkal, vagyis 65 ezer forinttal növekedett, a szociális ágazatban dolgozók ebből szinte semmit nem érzékelnek. A szociális ellátást végzők bére ugyanebben az időszakban 5,7 százalékkal lett magasabb - írja az mfor.hu oldal.

Ez a növekedés 4867 forintos pluszt jelent, így 2017-ben átlagosan az itt dolgozók 88 589 forintot vihettek haza - írják.

A szociális ellátás dolgozóit követik a vízellátást, szennyvíz gyűjtését, kezelését, hulladékgazdálkodást, szennyeződésmentesítés ágazat dolgozói,a kiknek átlagos nettó keresete 38,4 százalékkal emelkedett, így 2017-ben átlagosan 179 ezer forint volt a fizetésük.

Legjobban a szakmai, tudományos és műszaki tevékenységet, illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységet végzők jártak, hiszen átlagos nettó fizetésük egyaránt 60,3 százalékkal nőtt 7 év alatt.

mfor.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk