kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Leváltják posztjáról a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét

Magyarország belügyminisztere 2018. szeptember 30. hatállyal visszavonta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének vezetői kinevezését, és dr. Piros Attila r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsost rendelkezési állományba helyezte - írják sajtóközleményükben.

Az országos rendőrfőkapitány javaslatára Magyarország belügyminisztere a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével 2018. október 1-jei hatállyal dr. Rádi Norbert r. ezredes, rendőrségi főtanácsost bízta meg.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk Piros Attila 2017 decembere óta volt a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője, a nyugdíjba vonuló dr. Lukács János r. vezérőrnagyot követte a poszton.

OS/MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek