kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Díjmentes recruitment szakértői konzultáció indul - a szakmai párbeszéd jegyében

Kötelezettségmentes, díjmentes konzultációt hirdetnek toborzási szakértők. A szakmai párbeszéd fontosságára, a szakmai tapasztalatcserére hívják fel a figyelmet, és indítják el recruitment szakértői nyíltnapjukat a Beck & Partners közel 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársai. A kezdeményezés részleteiről és a toborzásban rejlő nehézségekről, a szakma helyzetéről kérdeztük Tamaskovics Diána üzletágvezetőt.


Miért jött létre ez az újszerű szolgáltatás? Mi a céljuk vele?

A szakmában már van rá pozitív példa, de még mindig kevés helyen látom, hogy konstruktív párbeszédeket kezdeményezzenek a szakemberek. Sok helyen még mindig ugyanazokat a köröket futják, ugyanazt a rutint folytatják a toborzásban, mint 5 évvel ez előtt. Nem hogy az öt évvel ezelőtti rutin is elavult már, mi még a fél évvel ezelőtti folyamatainkat és megváltoztatjuk, ha szükséges. És ahogy a példa is mutatja: szükséges. Hét hónappal ezelőtt toboroztunk egy ügyfelünk részére munkaerőt. Egy kampánnyal, három hónap alatt sikerült több főt felvenniük. Ezt megelőzően ugyanerre a pozícióra kerestünk kollégát, amikor is ugyanaz a stratégia, ami korábban sikerre vezetett, már nem működött. Megvizsgáltuk a helyzetet, és valóban annyit változott a piac ez idő
alatt, hogy más eszközökkel, más stratégiát kellett alkalmaznunk, hogy eredményeket érjünk el. Már nem egyszerűen toborzásban, hanem toborzási kampányban (stratégia alapján felépített akciók sorozata) kell gondolkodni egy - egy pozíció betöltése során, amelyek szakma és időszak függvényében is eltérhetnek.

Ezeknek a tapasztalatoknak, a piacra való széleskörű rálátásunknak, és a folyamatos munkaerőpiaci felméréseknek hála nagyon sok új nézőpontot, gondolatébresztő tanácsot tudunk adni az ügyfeleinknek. Kihangsúlyozom, hogy a különböző szakmákra nézve, a munkaerőpiaci felméréseknek nagyon nagy szerepe van ebben. Mivel tényleg fontos számunkra, hogy elkezdődjön egy szakmai párbeszéd, osszuk meg a tapasztalatinkat egymással, ezért indítottuk el a Recruitment szakértői nyíltnapot.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért osztanak ingyenes tanácsokat, ha ezért kérhetnének pénzt is. Mi a motiváció erre?



Azt fontos megérteni, hogy a mi célunk a HR szakemberekkel közös. Hiszen mi sokkal könnyebben fogunk tudni szakembert találni egy olyan céghez, amelynél a folyamatok jól működnek, akik nem váratják a jelöltet, akik professzionálisan toboroznak. Tapasztalatunk szerint nem egyszer történt már az meg, hogy mire a megbízónk dönt, addigra az ideálisnak tűnő szakember elhelyezkedik. Ez senkinek sem jó. Attól, hogy egy-két kérdéses pontban segítséget tudunk nyújtani számunkra, nem jelenti azt, hogy a munkákra nem lesz szükség - ettől nem félünk. De az, hogy a szakma fejlődjön, mindenkinek ugyanannyira fontos. Arról nem is beszélve, hogy sokszor mi is új információkhoz jutunk egy-egy ilyen beszélgetés során, ami segít meghatározni számunkra az új irányokat. Ez egy win-win
helyzet.

Hogy néz ki pontosan a szolgáltatás, mi a menete?



A szakemberek az oldalunkon keresztül tudnak jelentkezni a díjmentes konzultációra. Itt néhány szóban meg kell hogy írják nekünk, hogy mi az a probléma, amiben segítséget szeretnének kapni.

Ez alapján eldöntjük, hogy a cégben ki az, aki a leginkább kompetens a témában, és az adott kolléga felveszi a kapcsolatot az érdeklődővel, majd időpontot egyeztetnek az irodánkban történő személyes találkozóra. Finom a kávénk, és kedvesek a kollégáink. :)

Bízom benne, hogy sokaknak lesz segítség ez a lehetőség, és arra buzdítok mindenkit, hogy éljenek is vele!

RÉSZLETEK
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk

Sämling Solution Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó képzés - Miért érdemes Szervezetfejlesztővé válni?

Abba a korba értünk, ahol a szervezetek folyamatos mozgásban vannak, szinte nincs olyan pillanat az életükben, amit nyugvópontnak tekinthetünk.... Teljes cikk