kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Elérhette a csúcspontját a foglalkoztatás

Elérhette a csúcspontját a foglalkoztatás, a további bővítést a munkaerőhiány mellett elsősorban a bizonytalan világpiaci környezet akadályozhatja - írták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokra reagálva.

images

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy a június-augusztusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 16 ezerrel 157 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal 3,4 százalékra csökkent. A nyári hónapokban 34 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezerre, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékra nőtt.

Az ING Bank vezető elemzője kiemelte, hogy térségenként a munkaerő-kínálat még mindig eltér, és a munkát keresők képzettsége sem mindig felel meg a piaci elvárásoknak. Virovácz Péter szerint a következő egy-másfél évben szinten maradhat a munkanélküliségi ráta, köszönhetően a belső keresletnek, és a kedvező költségszintnek a kivitelre termelő vállalatoknál.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője a legversenyképesebb EU-tagállamok adatai alapján úgy látja, hogy még legalább 4 százalékponttal lenne emelhető a foglalkoztatottság, ami további 250-300 ezer álláshelyet jelentene. A szabad munkaerő azonban képzetlen, további bővülés ezért szerinte csak a képzési programoktól várható. Középtávon az elvándorolt munkaerő is egyre nagyobb arányban térhet haza, ha az emelkedő fizetések a vonzóvá teszik a magyar munkaerőpiacot - tette hozzá a szakértő.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője azt hangsúlyozta, hogy beleillenek az eddigi javuló trendbe a legfrissebb munkaerőpiaci mutatók, de felhívta a figyelmet a különböző korosztályok eltéréseire. Míg a 15-64 éves korosztály 70,2 százalékos foglalkoztatottsági rátája rekord, a 15-64 évesek 60,9 százalékos mutatója megegyezik az előző három havival, így a 64 évnél idősebbek körében csökkent a foglalkoztatottság - írta. Továbbra is feszes a munkaerőpiac és alacsony a munkanélküliségi ráta, ebben rövid távon számottevő változás nem várható - tette hozzá.

Az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője úgy látja, hogy a munkaerőpiac elérte a teljes foglalkoztatottságot, így a fizetések és a fogyasztás is tovább nőhet. Nyeste Orsolya szerint a munkaerőpiac feszességét rövid távon csak az európai gazdaság lassulása enyhítheti, és a munkanélküliség is legfeljebb csekély mértékben nőhet.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk