Megjelent: 5 éve

4 millió euró befektetést kapott a Talentuno

Újabb unicorn esélyes magyar startupnak szavaztak bizalmat a befektetők.

A HR tech forradalom hazai zászlóshajója, a Talentuno fontos mérföldkőhöz érkezett. Series-A körben összesen 4 millió euró kockázati tőkéhez juttatja a Hiventures Alapkezelő és a Bonitas Befektetési Alapkezelő Zrt. a fiatal vállalkozást. A tőkeinjekcióval a további növekedés mellett határozott cél a technológiai és IT-fejlesztés, ami megalapozhatja a nemzetközi terjeszkedést, melyre a társaság tudatosan készül.

A magyar startup célja a recruitment iparág felrázása. A Talentuno innovatív platformján keresztül a felhasználók állásokra ajánlhatják be ismerőseiket, és egy-egy sikeres ajánlás után borsos jutalékokat tehetnek zsebre. A cég által megvalósított közösségi toborzás modelljében bárki lehet úgynevezett MatchMaker - szabadúszó recruiter.

„Közel hároméves, nagyon alapos előkészítés után tavaly szeptemberben indult el élesben a Talentuno. Az elmúlt félévben 6000-nél is több MatchMakert - szabadúszó recruitert - szereztünk, akik közel 7000 jelöltet ajánlottak a velünk szerződésben álló vállalatok számára. Közel 1500 jelentkezést bonyolítottunk le. A cégekhez továbbított jelöltekből az elhelyezés aránya az iparági benchmarkokhoz képest már most jobban teljesít - mondta el Kelliár Zsolt, a Talentuno CEO-ja és társalapítója. „Közel 200 vállalat kezdte el használni a platformot, köztük jól ismert nagyvállalatok, Fortune 500 cégek. Ők nagyjából 500 pozíciót indítottak el eddig a Talentunon, amire nagyon büszkék vagyunk.”

A Talentuno már több mint 100 MatchMakernek fizetett jutalékot a sikeres jelöltajánlásért, ezen túl pedig még több száz jelentkezés van folyamatban. Egy állás megpályázásakor az átlagos kiválasztási idő 1,5-3 hónap is lehet a nagyvállalatoknál. A Talentuno célja a folyamatok lerövidítése és leegyszerűsítése. „A hazai után a lengyel piacot vesszük célba - ennek a költségeit saját erőből fedezzük” - tette hozzá Balázsik Péter, a Talentuno CEO-ja és társalapítója a Bazaar Eclecticában megtartott hivatalos sajtótájékoztatón. „2019 végére kitűzött célszámaink 20.000 magyar és 10.000 lengyel MatchMaker elérése, valamint vállalati oldalon 1000 - 600 magyar és 400 lengyel ügyfél szerződtetése.”

„A befektetésekből a tech fejlesztések gyorsítása és megvalósítása a cél, hogy Talentuno minél szofisztikáltabb megoldásokat tudjon nyújtani a felhasználóknak. A startup a crowdsourcing alapú megoldásával, izgalmas, új üzletmodelljével felrázza a tradicionális HR szakmát” - mondta el a Bonítás részéről Kiss Gábor vezérigazgató. „Mikor kiválasztjuk azokat a cégeket, akiket érdemesnek tartunk nagyobb összegű befektetésre, fontos szempont a menedzsment alkalmassága. A Talentunoban a többi közt azért is látunk fantáziát, mert a cég vezetőségének szakmai múltja megalapozza a befektetői bizalmat, egyedi látásmódjukkal valós megoldást hoznak a toborzási problémákra, és ebben benne van a valódi siker lehetősége.”

A befektetést alapvetően két célterületen használja fel a vállalkozás. A már említett kutatás-fejlesztés és innováció megvalósítása mellett a piaci terjeszkedés támogatása - marketing és promóciós kampányok - valósulhatnak meg a 4 millió eurós tőkebefektetésből. Hosszútávon a cég előtt nyitott a lehetőség, hogy regionálisan, majd globálisan tudjon terjeszkedni, ebben az évben már a lengyel, jövőre a brit, később pedig az amerikai HR-recruitment piacot forradalmasítja a fiatal magyar startup.




  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk