Megjelent: 6 éve

Banki állások szűnhetnek meg az automatizáció miatt

A becslések szerint a kevesebb dolgozó több pénzt csinálhat, az alacsonyabb hozzáadott értékű feladatokat, viszont a robotok veszik át.

Ha az automatizáció ilyen ütemben folytatódik, a következő öt évben felére csökkentheti a Citigroup befektetési bankja a 20 ezer fős technológiai és operatív személyzetét, mondta az USA negyedik legnagyobb pénzintézetének elnök-vezérigazgatója a Financial Times-nak.

Jamie Forese szavai egészen hasonlítottak John Cryan, a Deutsche Bank volt vezérigazgatójának őszi nyilatkozatára, amelyben kifejtette, a német bank akár az alkalmazottainak a felétől is megválhat a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben. Ha az automatizáció miatt az egész bankszektorban tömeges elbocsátások jönnek, akkor jóval több állás szűnhet meg, mint 2007 és 2017 között, amikor a világ top 10 befektetési bankjából nyolcban összesen közel 60 ezer munkahelyet szüntettek meg - írja saját kutatására hivatkozva az FT, amit a g7 portál idéz.
A Barclays vezérigazgatója, Tim Throsby korrábban azt nyilatkozta, a jövő valószínűleg arról fog szólni, hogy kevesebb dolgozó több pénzt csinál majd, miközben a robotok elvégzik az alacsonyabb hozzáadott-értékű feladatokat. “Ha munkádban sokat kell nyomogatni a billentyűzetet, akkor kevésbé valószínű, hogy boldog jövőd lesz” - fogalmazott. Hasonlóan vélekedett egyszer Richard Gnodde, a Goldman Sachs vezére is.

De nem minden befektetési bank nagyfőnöke gondolja úgy, hogy sokáig csökkenthető még a létszám. Samir Assaf, a HSBC globális banki és piaci üzletágának vezetője például azt mondta, már nem sokkal tudja mérsékelni a létszámot a technológia. “Kockázatkezelés szempontjából hamarosan elérünk ahhoz a ponthoz, amikor már nem tudjuk tovább karcsúsítani a bankot, szerintem a következő öt évben legfeljebb 5-10 százalékkal lehet már csak csökkenteni a létszámot” - mondta Assaf.

g7.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk

Iskolapadba ültetheti a vezetőket a mesterséges intelligencia forradalma

A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt.... Teljes cikk

Pánik és potenciál: Mit tanultak a dolgozók a mesterséges intelligenciáról 2023-ban?

A mesterséges intelligencia eddig is jelentős hatással volt a munkánkra, és a jövőben is komoly változásokat eredményezhet. Lássuk, milyen... Teljes cikk