kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A lengyel államfő jóváhagyta a legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjazására vonatkozó törvénymódosítást

Andrzej Duda lengyel elnök jóváhagyta a parlament által korábban megszavazott törvénymódosítást, amely értelmében visszatérnek munkahelyükre a legfelsőbb bíróság korábban nyugalmazott tagjai - írja az MTI.

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) által benyújtott törvényjavaslat az Európai Bizottság (EB) által bírált előírásokon módosít. A törvényt november végén a parlament mindkét háza megszavazta. Duda jóváhagyásáról azután értesítették a közvéleményt, hogy a törvény korábbi, most módosított változatát épp hétfőn az Európai Unió Bírósága (EUB) felfüggesztette.

A jogszabály korábbi változatának értelmében a 70-ről 65 évre csökkentett nyugdíjkort elért bírák csak a lengyel elnök jóváhagyásával folytathatták szolgálatukat. A módosítás hatályba lépésével a 22 nyugdíjazott bíró visszatérhet munkahelyére, államfői jóváhagyás nélkül. Az újonnan beiktatott bírák esetében viszont a nyugdíjkorhatár 65 év lesz, és hosszabbítás egyáltalán nem lehetséges.

A korábbi változat hatályba lépése idején, idén áprilisban a legfelsőbb bíróság 72 tagú volt. A nyugdíjkort elért 27 bíró közül csak 16 kérvényezte mandátuma meghosszabbítását, és Duda 5 kérvénynek tett eleget. Nem kérvényezte mandátuma meghosszabbítását többek között Malgorzata Gersdorf legfelsőbb bírósági elnök. A 22 érintett bírót július elején helyezték nyugállományba. Az új törvénymódosítás viszont meg nem szakítottnak tekinti az összes visszatérő bíró, köztük Gersdorf megbízatását.

A nyugdíjkorhatárára vonatkozó előírások felfüggesztését az EUB az EB kezdeményezésére október végén ideiglenes, hétfő délután pedig végleges hatállyal rendelte el, jogerős ítélet 2019 tavaszán várható.

Az EUB döntése nyomán Gersdorf már októberben újbóli munkába állásra szólította fel nyugalmazott kollégáit, mindnyájan azóta be is járnak a munkahelyükre. Hivatalos lengyel álláspont szerint az intézkedés nem automatikusan vonta maga után a bírói mandátumok megújítását, ennek előfeltétele ugyanis a vonatkozó lengyel törvény megfelelő, Duda által hétfőn jóváhagyott módosítása volt.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk