Megjelent: 5 éve

Kásler szerint a mentők keresztényi elvek szerint végzik munkájukat

A mentők keresztényi elvek - szeretet, szolidaritás, embertársaik gondjainak megértése - szerint végzik munkájukat - írta az MTI, miután az emberi erőforrások minisztere pénteken a mentők napja rendezvényén beszélt, az Országházban.

Kásler Miklós a magyarországi szervezett életmentés 132. és az Országos Mentőszolgálat fennállásának 71. évfordulóján tartott rendezvényen közölte: a mentők emberi hozzáállását semmi nem pótolja, a kormány lehetősége az, hogy a körülményeket biztosítsa.

A miniszter felidézte, fontos állomás volt a mentőszolgálat megalakulása, akkor még 76 állomással és 356 munkatárssal, és azóta is segítenek, szeretettel közelítenek a rászorulók felé, és táplálják az elesettekben a hitet és a reményt.

„Méltó helyen köszönhetem meg az önök fáradozását, kitartását, lelkesedését, felkészültségét” - mondta a szakemberekhez szólva a miniszter, majd hozzátette, „teljes tiszteletem és köszönetem az önöké”.

Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója köszöntőjében azt mondta, ezen a napon azt a bajtársiasságot ünnepeljük, amely igazán értékessé teszi ezt a közösséget.

Kiemelte, az évente 1,2 millió embert ellátó OMSZ hungarikum, és a vezetők feladatai között említette a mentőknél dolgozók szakmai fejlődésének, testi, lelki egészségének megőrzését, anyagi megbecsültségének növelését.

A főigazgató felelevenítve az elmúlt években történt változásokat, elmondta, több száz új gépkocsit vásároltak eddig, amelyek beszerzése folytatódik, lecserélik a mentőhelikopter-flottát, és a gépek képesek lesznek éjszakai mentésre is. Két mentőhelikoptert már üzembe is állítottak - mondta.

Csató Gábor szólt a többlépcsős béremelésről is, amely szintén folytatódik, de megemlítette az új munkaruhákat, és azt is, hogy megújították a mentőszolgálat külső és belső kommunikációját.

Beszámolt arról, hogy igyekeztek nyitni a lakosság felé, így elindították az újraélesztést tanító úgynevezett hősképző programot. Ezen kívül megemlítette még a tavaly elindított SzívCity applikációt, amellyel eddig 26 ember életét mentették meg, és a nyár végére használható, a mentők munkáját nagyban segítő életmentő mobiltelefonos alkalmazást is.

Csató Gábor köszönetet mondott bajtársainak az áldozatos, magas színvonalú munkájukért.

A mentők napján több mint százan - mentőtisztek, mentőorvosok, gépkocsivezetők, mentőápolók, mentésirányítók - elismeréseket vehettek át.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk