Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A hallgatók is eltűntek a felsőoktatásból

Nemcsak a források, a hallgatók is eltűntek a felsőoktatásból - sérelmezte sajtótájékoztatóján az LMP országos elnökségének titkára. A tájékoztatón elhangzott az is: a fiatalok nem akarják az egyetemek magánosítását, a tandíj bevezetését - írja az MTI.

Kanász-Nagy Máté kifejtette: több mint 50 milliárd forint hiányzik a felsőoktatás napi szintű zavartalan működésének forrásaiból. Hozzátette: míg 2010-ben 140 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, és 100 ezret vettek fel közülük, idén alig 100 ezer volt a jelentkezők száma, és mintegy 70 ezren nyertek felvételt.

A csökkenés szerinte nem magyarázható pusztán demográfiai okokkal, a politikus szerint a fiatalok egy része a kormány politikája miatt választ inkább külföldi egyetemet, a forráskivonás, a magánosítás, a tandíj bevezetése, a szakok összevonása miatt.

Kanász-Nagy Máté azt mondta: középtávon duplájára kell növelni az oktatás forrásait, a költségvetés 20 százalékát kell erre a területre fordítani. Pártja emellett ingyenessé tenné a felsőoktatást.

Pitz Dániel, a Lehet Más a Jövő elnöke elmondta: október közepe óta már több mint kétezren írták alá Stop tandíj! című petíciójukat, ami azt mutatja, a fiatalok nem akarják az egyetemek magánosítását sem. Megbukott a kancellári rendszer - jelentette ki, és emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök 2008-as szavaira, amely szerint tandíj nélkül is fejleszthető a felsőoktatás.

Kanász-Nagy Máté kérdést kapott azon rejtett kamerával készült videóval kapcsolatban, amelyen civil szervezetek munkatárai segítenek migránsoknak abban, hogyan viselkedjenek az eljárás során. A politikus azt mondta: a videó kérdéseket vet fel és valóban gyanús, ezért mindenképpen meg kell vizsgálni azt, azután lehet arról véleményt mondani.

Arról, hogy a Momentum nem kezdeményezhet népszavazást a lakástakarék-pénztárak állami támogatásáról, úgy fogalmazott: örül, hogy az egyébként liberális politikát követő Momentum olyan kezdeményezést támogat, ami széles rétegek boldogulását segítené. A lakástakarék-pénztárak az alsó középosztályt támogatta - hangsúlyozta.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk