Megjelent: 5 éve

Sokba kerülhet, ha betegen megyünk dolgozni

Ha betegen is dolgozunk, az negatív hatással lehet a termelékenységre, elfertőzhetjük kollégáinkat, ami jelentős anyagi kárt okozhat a munkáltatónak - írja az Origo.

A Chartered Institute of Personnel and Development felmérésében ezer vállalat vett részt, ebből az derült ki, hogy a munkavállalók 86 százaléka betegen is bemegy a munkahelyére. Ez az arány 2010-ben még csak 26 százalék volt - írja a lap.

Egy vállalat éves egészségügyi költségvetésének akár 60 százalékát is felemészthetik azok, akik betegen is bemennek dolgozni.

Az American Productivity Audit egy éven át összesen 29 ezer amerikai munkavállalót hívott fel telefonon, az ő kutatásuk alapján évente legalább 150 milliárd dollárba kerül az amerikai gazdaságnak, hogy a munkavállalók jelentős része betegen is munkába ment.

A Journal of the American Medical Association két tanulmánya arra az eredményre jutott, hogy a beteg dolgozó termelékenységre gyakorolt negatív hatása a háromszorosa annak, mint ha otthon maradt volna.

Évente és globálisan 15,1 milliárd fontba kerül, ha a dolgozók betegen mennek be munkahelyükre. Egyrészt terjesztik a vírust, emiatt mások is megbetegedhetnek, a gyengébb termelékenységük miatt pedig ők sem nyújtanak 100 százalékot, és lassabban is gyógyulnak meg.

Kollányi Zsófia, Economic costs of presenteeism in Hungary című tanulmánya szerint 2011-ben 409 milliárd forintba került az, hogy a munkavállalók betegen mentek dolgozni.

Fotó: Pixabay
origo
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre

Azt már eddig is tudtuk, hogy az emberi test mozgásra termett, és a sok ülés egyértelműen káros az egészségünkre. A San Diegói Kaliforniai Egyetem... Teljes cikk

Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy

Bagoly vagy pacsirta? – mindenki hallotta már a kérdést és be is tudja sorolni saját magát valamelyik táborba. Nem ördögtől való tehát az a... Teljes cikk

19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni

Tavaly 19 vezérigazgató halt meg munka közben, de a szám ennél több is lehet. Egyre összetettebb, egyre gyorsabban változó világunkban soha nem volt... Teljes cikk