Megjelent: 17 éve

Elbocsátási hullám előtt a brit pénzügyi szektor

Az Egyesült Államok után nagy elbocsátási hullám, és a prémiumok jelentős csökkentése várható a következő hónapokban a brit pénzügyi szektorban is a hitelválság miatt - írja az MTI.

A brit Centre for Economics and Business Research elemzői szerint a hitelválság okozta veszteségek ellensúlyozására legalább 5 ezer fős elbocsátásra lehet számítani a pénzügyi szektorban, egyebek mellett a hedge alapoknál, a befektetési bankoknál, a strukturált alapoknál. A helyzet romlásával azonban ennél többen is az utcára kerülhetnek. Elemzők rámutatnak: az Egyesült Államok másodlagos jelzálog-hitel piacának válsága érinti az egész hitelezési piacot, ezért halasztódnak például vállalatfelvásárlási ügyletek is.

Idén eddig 40 ezres leépítés az USA-ban

Az Egyesült Államokban is egyre több pénzügyi dolgozónak kell megválnia a munkahelyétől: az év eleje óta több mint 40 ezren veszítették állásukat különböző jelzálog-hitelező intézeteknél. A válság terebélyesedésére utal, hogy ebből 25 ezerre tehető azoknak a száma, akiknek augusztus eleje óta mondtak fel, sőt a távozók több mint fele tavaly péntek óta állástalan. Szerdán olyan jelentős bankok jelentettek be komoly létszám-leépítést, mint a Lehman Brothers, a HSBC, a National Bank Holding, vagy az Accredited Home Lenders Holding. A héten a sort az ország legnagyobb jelzálog-hitelezője, a Countrywide Financial Corp. nyitotta.

Szeptember 11-hez hasonlítják

Romlik a helyzet az építőiparban is, ott egyelőre 20 ezer fős leépítést jelentettek be a vállalatok, és tíz év óta először csökkenhet az ingatlanügynökök száma is. Elemzők szerint a hitelválsággal összefüggésbe hozható leépítések mértéke vetekszik a 2001. szeptember 11-ikei terrortámadást követő elbocsátásokkal, amikor a légiforgalmi dolgozók közül legalább 100 ezren kerültek utcára.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk